A Mol és az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 657,97 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 42 817,55 ponton zárt hétfőn.

Forrás: MTI2019. 11. 04. 23:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott a csütörtöki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Mol erősödött, mellette az OTP húzta még felfelé a BUX-ot.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a vezető papírok közül kiemelte a Molt, amely hétfőn bejelentette, hogy 9,57 százalékos részesedést vásárol az azerbajdzsáni ACG olajmezőben, és 8,9 százalékos részesedést a BTC (Baku-Tbiliszi-Ceyhan) olajvezetékben, a Chevronnal kötött megállapodás értéke 1,57 milliárd dollár.

Baráth Tibor úgy véli, a felvásárlás nem adott hozzá a Mol értékéhez, sőt eszközarányos nyereségét várhatóan csökkenteni fogja. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Mol kitermelése ezáltal napi 110 ezerről napi 130 ezerre emelkedik, az olajártól való kitettsége mérséklődik.

A vezető részvények közül egyedüliként eséssel záró Magyar Telekommal kapcsolatban megjegyezte: a Telenorban történt állami tulajdonszerzés miatt a befektetők azt valószínűsítik, hogy a Telekom állami megrendelése alacsony lesz, bevételei csökkenhetnek. (A felek október 31-én jelentették be, hogy a PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának.)

Európában a vezető üzletkötő szerint „vételi pánik” volt. A német piacon a befektetők mindent vettek, aminek viszonylag alacsony volt az ára, annak okától függetlenül. A Wirecard, a Deutsche Bank, a Continental 3-4 százalékot emelkedett napon belül, a DAX index túllépett a 13 100 ponton – mondta.

A Mol 92 forinttal, 3,16 százalékkal 3004 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 2,06 százalékkal 13 850 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,91 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 460,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5460 forint maradt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3900,89 ponton zárt hétfőn, ez 38,32 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.