A Tesco idén két lépésben emeli a dolgozók alapbérét

A Tesco Global Áruházak Zrt. idén két lépésben emeli dolgozói alapbérét, a legalacsonyabb keresetűek fizetése így januárban bruttó 197 ezer forintról 207 ezer forintra, szeptemberben pedig bruttó 215 ezer forintra nő – olvasható a társaság és a munkavállalókat képviselő két szakszervezet közös közleményében, amelyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek.

Forrás: MTI2019. 02. 14. 12:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tesco csak a legalacsonyabb bérek emelésének mértékét közölte, ugyanakkor az áruházlánc az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a fizetésemelés a bérmátrix minden szintjén megtörténik.

A Tesco a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében idén 3,4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre. Ezen felül abban is megállapodtak, hogy a vállalt idén további több mint 4 milliárd forintot biztosít a kollégák juttatási csomagjára.

A közlemény szerint mindezek hatására a legalacsonyabb elérhető csomag – amelynek részei az alapbér, a cafeteria és az átlagos pótlékok – januártól körülbelül 240 000 forintra, szeptembertől 2020 februárjáig tartó időszakban pedig körülbelül 248 500 forintra emelkedik.

A vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson és a dolgozók folyamatos fejlődésére is nagy hangsúlyt helyez, ezt támasztja alá, hogy a mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe, illetve, hogy a vállalat tavaly 160 millió forintnál is nagyobb összeget fordított több mint 3800 munkavállaló képzésére.

A közleményben a bértárgyalást eredményesnek nevezte Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója, illetve a KASZ és a KDFSZ vezetője is. Karsai Zoltán a KASZ elnöke kiemelte, most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtak állapodni. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke pedig nagy eredménynek tartotta, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtak kötni, a két fázisú béremelés pedig azt biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetik majd meg.

A Tesco Global Áruházak Zrt. több mint 20 éve működik Magyarországon, 205 áruházat üzemeltet és hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki, a cég az országban több mint 16 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.