A vártnál jobban nőtt Richter árbevétele a második negyedévben

A Richter Gedeon Nyrt. 119,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

Forrás: MTI2019. 08. 06. 6:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adózott nyereség a vártnál kisebb mértékben, 27,9 százalékkal 17,5 milliárd forintra csökkent a második negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,7 százalékkal 116,8 milliárd forintra emelkedhetett a második negyedében, az adózott nyereség esetében pedig közel 30 százalékos csökkenéssel, 16,7 milliárd forintra számítottak.

A jelentés szerint a Richter idén az első félévben 7,6 százalékkal több, 241,5 milliárd forint árbevételt ért el. A növekedéshez leginkább a Vraylar antipszichotikum forgalma után elszámolt bevétel járult hozzá, ez 23,9 milliárd forint volt, ami egy egyszeri, értékesítéshez kötött mérföldkő-bevételt is tartalmazott 7 milliárd forint értékben. A jogdíjbevétel, melynek becsült értéke közel 17 milliárd forintot tett ki, 62,4 százalékkal nőtt 2018 első félévéhez képest.

Az árbevétel emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése, ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens kétszámjegyű forgalomnövekedéséből adódott. Az időszak forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, a Esmya árbevételének 2,127 milliárd forintos visszaesése – írták.

A deviza árfolyam változások hatása 4,988 milliárd forinttal növelte a forintban kifejezett árbevételt az első hat hónapban. Ez elsősorban a dollár/forint, beszámolási időszak alatt kialakult átlagárfolyam 9,1 százalékos, valamint az euró/forint 1,9 százalékos erősödéséből következik. Változatlan árfolyamon számolva 2019 első félévében a konszolidált árbevétel 236,5 milliárd forintot tett ki. A működési költségek forintban kifejezve 8,9 százalékkal, euróban pedig 6,9 százalékkal nőttek az előző év első félévében jelentett értékhez képest.

A csoport pénzügyi eredménye 7,1 milliárd forint nyereséget tett ki 2019 első féléve során a bázisévben elszámolt 5,7 milliárd forint nyereséggel szemben. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 39,5 milliárd forintot tett ki, ami 1,9 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet.

Az árbevétel Magyarországon 20,4 milliárd forint lett idén az első hat hónapban, ami forintban 0,6 százalékos növekedés. Az Európai Unióban a magyar piac nélkül az árbevétel 100,7 milliárd forintot tett ki, ami 6,8 százalékos növekedést jelent. A főbb piacok teljesítményéből kiemelkedik az Egyesült Államokban elért jelentős, forintban 101,4 százalékos bevételnövekedés, Ukrajnában, Romániában, és a latin-amerikai piacokon is kétszámjegyű növekedést mértek.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A hétfői kereskedésben a papírok árfolyama 15 forinttal 5140 forintra csökkent. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 6020 forint, a legalacsonyabb 4920 forint volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.