A viharkárok soha nem védhetők ki teljesen, de többnyire enyhíthetők

A múlt hétvégén az ország több pontján leszakadt az ég, a vasárnapi összesített adatok szerint végül kétszáznál is több riasztás érkezett a tűzoltókhoz az éjszakai vihar idején elöntött pincék, tövestül kicsavart fák miatt. A viharkárok odafigyeléssel enyhíthetők, ha azonban bekövetkezett a baj, 48 órán belül jelenteni kell a biztosítónak.

Horváth Éva
2019. 06. 24. 13:24
null
Vízben elmerült autók Szolnokon, a Széchenyi körút elején lévő aluljáróban, június 19-én késő este Fotó: MTI/Mészáros János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a múlt hét végi zivatarokat és felhőszakadást megelőzően jelezte az Aegon Biztosító, hogy a június közepi szélsőséges időjárás miatt összesen mintegy háromezer lakásbiztosítással kapcsolatos kárbejelentésre számít. A legtöbb, mintegy 1633 káresemény június 15-én következett be, jelentős részük Kelet-Magyarországon. Azt követően a június 22–23-i hétvégéig újabb 2614 kárbejelentést regisztráltak a biztosítótársaságnál. Az Aegon múlt hét pénteken összesen mintegy négyezer kárbejelentésre számított, ám ebben még nem voltak benne a legutóbbi szombat–vasárnapi viharok, felhőszakadások.

Múlt péntekig a biztosítótársasághoz a legtöbb (705) idei nyári kárbejelentés a vihar miatt érkezett, 549 káresemény a jégverés, 536 a villámcsapás miatt, míg 430 esetet a felhőszakadás számlájára ír az Aegon Biztosító. A szélsőséges időjárás a június 21-ig tartó periódusban a keleti országrészben okozta a legtöbb bosszúságot az embereknek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 560, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 235, Baranyából pedig 209 beérkezett kárigényt regisztráltak.

Vízben elmerült autók Szolnokon, a Széchenyi körút elején lévő aluljáróban, június 19-én késő este
Fotó: MTI/Mészáros János

A viharok ellen ugyan nem igazán lehet védekezni, de a szélsőséges időjárás okozta károk több módon is enyhíthetők. Az Aegon a vagyonbiztonság érdekében több óvintézkedést is javasol a viharos időszakban. A biztosítási szakemberek szerint sokat segíthet, ha ilyenkor kihúzzuk a konnektorból az elektromos berendezéseket, főként, ha még távol is vagyunk az otthonunktól.

A villám okozta elektromos zárlat nem csupán az értékes készüléket teheti tönkre, hanem tűzhöz is vezethet. Ugyanígy alapszabály, hogy nem szabad nyitva hagyni az ablakokat, ha elmegyünk. Ám hasonlóan ajánlott a kerti tárgyakat – kerti bútorokat, grill-eszközöket, nagyobb szerszámokat, játékszereket – is védett helyre tenni. Az épületek tetőszerkezetének rendszeres ellenőrzését is fontosnak tartják a szakemberek, ha ugyanis a meggyengült elemeket időben kijavítjuk, jóval kisebb az esélye, hogy azt egy erős szél vagy vihar tönkreteszi.

De mit lehet tenni, ha már bekövetkezett a kár? Biztosítói szempontból általában az 54 kilométer/óránál nagyobb szélsebességet nevezhetjük viharnak (bár egyes biztosítóknál 62 kilométer/óra a határ). A köznyelvben a vihar mint gyűjtőfogalom alatt nemcsak a nagy szelet, hanem a vele együtt érkező, jelentős mennyiségű csapadékot (akár jégesőt) és a villámlást, ritkán forgószelet is értünk.

A biztosítók a szerződések, az Országos Meteorológiai Intézet jelentése és a látható, beazonosítható nyomok alapján térítik meg a vihar által okozott károkat. A Biztosítás.hu felhívja a figyelmet arra, hogy a társaságok a kellő elővigyázatosságot – egyébként jogosan – elvárják, tehát a szabadban hagyott ingóságok vagy az építkezés, felújítás során nem kellően megvédett tetőfedések kárait kizárják a kártérítésből.

Amennyiben a kellő elővigyázatosság és az előrejelzések után mégis viharkárt szenvedünk, első teendőnk a keletkezett károk lehetőség szerinti enyhítése és a további károk megelőzése legyen (például megfelelő ideiglenes tetőfedés készítése). A biztosítónak minél hamarabb, de 48 órán belül mindenképp jelentsük be a kárt. Régi szabály, hogy a kár utáni helyzeten a kárszakértői szemléig, de maximum a bejelentéstől számított 5 napig csak olyan mértékben változtathatunk, ami a további károk megelőzéséhez szükséges. Ezt nem kell túl szigorúan vennünk, pár (akár mobilos) fényképpel, valamint a törmelékek megőrzésével is igazolhatjuk a kár bekövetkezését és nagyságát, ha van tartalék tetőcserepünk, megjavít(tat)hatjuk a tetőt.

Fontos azonban tudni, hogy az épületszerkezetek elhanyagoltsága, elhasználtsága szintén kizáró körülmény lehet, mert ilyenkor már nem (csak) a vihar okozta a kárt, tehát a biztosító részben vagy egészben megtagadhatja a kártérítést. Jó hír viszont – emeli ki a szakportál –, hogy ha a viharral együtt járó csapadék a vihar által megbontott tetőn keresztül eláztatja a lakás helyiségeit, akkor a biztosítók ezeket a károkat is megtérítik.

Több mint kétszáz riasztás

Főként a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szombat éjszakai vihar idején – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap a távirati irodával.

Mukics Dániel elmondta, országszerte több mint kétszáz helyszínen kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk, harminc helyen az egész hétvégén dolgoztak.

A hirtelen lezúduló eső pincéket, aluljárókat árasztott el, amelyekből ki kellett szivattyúzni a vizet, az úton összegyűlő víz miatt sok esetben autók akadtak el, helyenként pedig az erős szél csavart ki fákat, amelyek autópályákra, utakra és kerítésekre dőltek – közölte a szóvivő, kiemelve, hogy a legtöbb bejelentés Fejér, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyéből érkezett.

Mukics Dániel egyszersmind felhívta az autósok figyelmét arra, hogy az úton hömpölygő vízbe lehetőleg ne hajtsanak be, hanem válasszanak kerülő utat. És ez a jó tanács nemcsak az elmúlt hétvégére vonatkozott, hanem általában a nyári viharok idejére.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.