Adót csökkenteni tudni kell

Az adókat csökkenteni kell, s mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a közterheket befizesse. A kormány eszerint alakította át az elmúlt években az adózást, amit európai és nemzetközi szereplők is méltattak – erről beszélt a Magyar Nemzetnek példákat is megemlítve a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András hozzátette: ehhez képest a balliberálisok, amikor kormányon voltak, folyton adót emeltek, ráadásul eltűrték a feketézést – a jól kereső hitelezőkön kívül nem is dicsérte őket senki. Az államtitkár különösen érdekesnek tartja, hogy az ellenzék mindennek dacára a mostani önkormányzati kampányban is adóemeléssel fenyegetőzött.

Jakubász Tamás
2019. 10. 12. 6:45
null
A kabinet jövőre is érezhető köztehermérséklést tervez – mondta a pénzügyminiszter helyettese mérséklődtek leginkább a közterhek Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország az adóügyekben olyan eredményeket ért el 2010 óta, amelyekről tíz vagy tizenöt éve még álmodni sem lehetett – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese. Állítását alátámasztandó Tállai András államtitkár (képünkön) felidézte, hogy az elmúlt években több adócsökkentési programot is indított a kormány: a magyar társasági adó ma a legalacsonyabb az egész unióban, a magánszemélyek is csekélynek számító, 15 százalékos közterhet fizetnek, és három éve kezdetét vette a munkáltatók adójának mérséklése is.

– Jelenleg Magyarország az EU legnagyobb adócsökkentője, a versenyelőnyt is jelentő cím az unió statisztikai hivatalának adataiból szűrhető le – mondta Tállai András, megemlítve, hogy miközben Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés 2017-ben 38,4 százalékra csökkent, addig az unió­ban 40,2 százalékra nőtt.

– Az első helyünk minden bizonnyal azóta is megvan, tavaly ugyanis 290 milliárd forintos adócsökkentés lépett életbe, idén újabb kétszázmilliárddal mérséklődtek a közterhek, és jövőre is jók a kilátások, hiszen csak a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései 450-500 milliárd forintot hagynak a családoknál, a gazdaságban – részletezte a miniszterhelyettes.

Az elmúlt évek intézkedéseit más szakmai szervezetek is értékelték. A gazdasági együttműködési szervezet, az OECD húsvét előtt megjelent kiadványában például arra hívta fel a figyelmet, hogy látványosan csökkent idehaza az átlagbért terhelő közteher.

– Ha a 2017-2018-as két esztendőt vizsgáljuk, a magyar változás messze a legnagyobb az OECD-országok között. Ebben a mutatóban megelőztük például az Egyesült Államokat is – jegyezte meg az államtitkár.

A pénzügyminiszter helyettese kiemelte: az unióban nálunk mérséklődtek leginkább a közterhek

Tállai András szerint érdemes ez ügyben adni a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara véleményére, már csak azért is, mert Németország és a német cégek szerepe igen fontos a magyar gazdasági viszonyok alakulásában.

– A kamara idei jelentése nemcsak a hazai adócsökkentő lépéseket méltatta, de külön szóvá tette azt is, hogy fejlődött az adóhivatal, az adóigazgatás – mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve: még Brüsszel is elismerően szólt a feketegazdaság ellen bevezetett magyar informatikai rendszerek eredményeiről.

– A különféle értékelések alapján is jól látszik, hogy az adókat csökkenteni kell, miközben mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a közterheket befizesse – összegzett az államtitkár. Ugyanakkor érthetetlennek nevezte, hogy a külföldi véleményekre rendszerint oly sokat adó balliberális oldalon mindezek ellenére a mostani önkormányzati kampányban is adóemelésről, új adók bevezetéséről beszéltek egyes politikai szereplők.

– Vagyonadót, ingatlanadót emlegettek választási ígéreteik között – idézte fel a miniszterhelyettes, majd hozzátette: annyiban nincs mit csodálkozni ezen, hogy amikor kormányon voltak, Gyurcsányék folyton adót emeltek, ráadásul eltűrték a feketézést is. A jól kereső hitelezőkön kívül nem is dicsérte őket senki. Az államtitkár úgy vélte: megszorítás bevezetését most semmi nem indokolja. Megszorításról szerinte csak az a politikai csoportosulás beszél, amelynek a lakosság megsarcolása a mániája.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.