Ágazati béralku jön a közlekedésben

Az autóbuszos és vasúti személyszállítás tervezett átszervezése, középtávú összehangolása miatt kezdeményezték a bértárgyalások mielőbbi összehívását a szakszervezetek. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke lapunknak elmondta: a korábbitól eltérően nem lesz egységes béralku, ágazatonként állapodnának meg a közszolgáltatásokat nyújtó állami vállalatoknál. A képviseletek tíz százalék fölötti bérrendezést szeretnének, és örvendetesnek tartanák, ha ismét több évre szóló megállapodás jönne 2020-tól.

Nagy Kristóf
2019. 09. 26. 9:27
null
A képviseletek felzárkózó kereseteket és tíz százalék fölötti fizetésemelést szeretnének Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár már októberben elkezdődhetnek az állami vállalatok munkavállalóit érintő bértárgyalások – tudta meg lapunk. Az erre a célra nemrégiben felállított Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) összehívását kezdeményezte közösen a vasúti és autóbuszos személyszállítás területén működő szakszervezetek többsége.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére felidézte: a közösségi közlekedés középtávú összehangolásának első lépéseként hamarosan létrejön az egységes Volán-társaság a mostani regionális modell helyett. A későbbiekben pedig a párhuzamos vasúti és buszjáratok megszüntetésére kerülhet sor. Az átszervezés miatt egyrészt megoldást kell találni a jelenlegi regionális modell szerinti, az ország különböző részein eltérő bérezésre, másrészt a szakszervezeteknek egyeztetniük kell a fenntartókkal és az állammal a munkaügyi kapcsolatokról, az új struktúráról és hosszabb távon a jövedelmekről is.

– A KVKF összehívásának legfontosabb oka ugyanakkor a bértárgyalások mielőbbi megindítása az állami közszolgáltatást nyújtó vállalatoknál. Azt szeretnénk, ha több évre szóló, évi két számjegyű bérrendezésben sikerülne megegyeznünk a fenntartóval és a kormánnyal, mivel a kiszámítható mértékű, felzárkózó keresetekkel lehet megakadályozni a szakemberhiány súlyosbodását – hangsúlyozta Palkovics Imre. Példaként emlékeztetett, hogy a 2017 és 2019 közötti évekre megkötött, összesen átlagosan harmincszázalékos béremeléssel járó korábbi megállapodásnak köszönhetően sikerült a munkaerő elvándorlását, ezzel pedig a szolgáltatások összeomlását megakadályozni. Ugyanakkor az idei évre átlagosan csak öt százalékkal nőttek a bérek a megállapodás értelmében, a nyári munkaadói járulékcsökkentéssel pedig félévtől további kiegészítést kaptak a munkavállalók, ám a mérték így sem érte el a tíz százalékot.

A képviseletek felzárkózó kereseteket és tíz százalék fölötti fizetésemelést szeretnének
Fotó: Havran Zoltán

A Munkástanácsok elnöke jelezte, hogy a munkáltatók nyitottak a bérrendezésre, ám ilyen mértékű emeléshez – vélhetően – állami hozzájárulásra is szükség van. A kormány korábban nyitott volt az újabb, többéves egyezségre, ám csak 2020-tól, ha a jelenlegi egyezség lezárult. Palkovics kitért rá, hogy nem várható a korábbihoz hasonló, minden állami cégre egységesen meghatározott program, inkább ágazatonként állapodhatnak meg a felek. Hozzátette: a munkavállalók motivációja szempontjából rendkívül fontos az előre kiszámítható, tisztességes bérfelzárkóztatás, így a mielőbbi egyezség.

Biztatónak tartja a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, hogy a Volánbusz Zrt. vezetése a korábbinál nyitottabbnak látszik a munkaügyi kapcsolatok kiépítésének kérdésében – olvasható a képviselet közleményében. Komoly előrelépésként értékelik, hogy egyezség körvonalazódik a Volán Érdekegyeztető Fórum létrehozásáról, ami hatékonyan segítené a vitás kérdések megnyugtató rendezését. A fórum a munkáltató és azon szakszervezetek részvételével végezné munkáját, amelyek az ágazatban a kollektív szerződéskötési feltételeknek megfelelnek. Valamennyi szereplő meghatározó témának tartja továbbá a volános munkavállalók jövedelmezési és foglalkoztatási rendszerének összehangolását, amelynek kidolgozására a munkáltató hat hónap türelmi időt kért.

Korábban beszámoltunk róla: a versenyszférában továbbra is kitart a béremelési szándék, amelyet elsősorban a munkaerő-kereslet, a dolgozók megtartása fűt. Amennyiben a makrogazdasági mutatók nem mutatnak a vártnál nagyobb eltérést 2019-re, jövőre további nyolc-nyolc százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, továbbá szintén nyolcszázalékos bérajánlást tartalmaz a tavaly év végi megállapodás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.