Állami pénzből zöldülnek az önkormányzatok

Csaknem 36 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken.

Magyar Nemzet
2019. 07. 09. 13:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem 36 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A kormány a beszerzéshez maximum húszszázalékos támogatást nyújt a járműcserét tervező önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak. A teljes beruházási költség mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöldbuszprogram keretében – tette hozzá Kaderják Péter.

A kormány a múlt héten fogadta el az új buszstratégiát, és ennek keretében döntött a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok környezeti fenntarthatóságának növelése érdekében szükséges intézkedésekről is.

A klímapolitika szempontjából a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az energiakereslet és az ehhez kapcsolódó üvegházhatású gázok kibocsátása – emelte ki. A zöldbuszprogram keretében a helyi közösségi közlekedésben megindul a korszerűtlen buszpark cseréje – jelezte az államtitkár. A 25 ezer lakosnál nagyobb településeken mintegy 2900 busz közlekedik, ezek nagy része idős és korszerűtlen.

Az érdeklődő települések ebben az évben mintaprogram keretében elektromos buszokat kapnak használatra. Ezután várják a működtetési és a töltési lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatokról szóló visszajelzéseket, ennek alapján indul majd meg a buszok cseréje – közölte az MTI.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a program 2021-ig a tiszta meghajtásláncú járművek cseréjét szélesebb körben segíti. Euro 6-os és földgázmeghajtású buszok beszerzéséhez is kapható támogatás, de 2022 januárjától már csak az elektromos meghajtású buszokhoz.

A zöldbuszprogram kormányzati támogatását a tíz év alatt a szén-dioxid- kvóta értékesítéséből befolyó bevételekből biztosítják – mondta el. Az új buszok beszerzéséhez szükséges források jelentős részéről az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk, az ITM keresi a lehetőségeket a finanszírozás elősegítéséhez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.