Alternatíva a befektetésre a Fertő tó

Magyar Nemzet
2019. 08. 02. 7:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétségkívül eddig kiaknázatlan lehetőséget jelent a több mint harmincmil­liárd forint összköltségűre becsült üdülő- és városfejlesztési program a Fertő tónál, mivel jó alternatívát nyújthat a Balaton-parti ingatlanok iránti keresletre – derül ki az OTP Ingatlanpont összegzéséből.

A több ütemben megvalósuló beruházás a Fertő tó magyarországi partszakaszának átfogó korszerűsítését ígéri, amelybe új hajó- és horgászkikötők, a strand bővítése és felújítása, kempingek és új vendéglátóegységek létesítése is beletartozik.

Ezt követi majd a második ütemben elkészülő M85-ös gyorsforgalmi út a Sopron–Fertőrákos szakaszon. A nagyberuházás ingatlanpiaci szempontból is hozhat változásokat mind a befektetőknek, mind az otthonkeresőknek. Az adóhatóság legfrissebb adatai szerint Sopron az egyik legdrágább megyei jogú városunk, mivel az ott jellemző 357 ezer forintos átlagos négyzetméteráraktól a part menti települések sem sokkal maradnak el.

Győr-Moson-Sopron továbbra is a legdrágább megyének számít, járási szinten pedig a Fertő tó menti településeket is magába foglaló Soproni járásban is átlagosan több mint 310 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.

A járáshoz tartozik a műemlékekben és kulturális lehetőségekben gazdag Sopron, a fertődi Esterházy-kastély, a kiépített kerékpárútvonalakkal és az alpokaljai túraútvonalakkal rendelkező Fertőrákos vagy éppen a termálfürdővel is rendelkező Hegykő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.