Átadták a békásmegyeri piac új csarnoképületét

Elkészült a békásmegyeri piac új csarnoképülete és az ahhoz tartozó mélygarázs, a III. kerületi piac és közösségi tér fejlesztésének ezen első üteme több mint ötmilliárd forintból valósult meg.

Forrás: MTI2019. 04. 26. 14:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteki hivatalos átadáson Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a békásmegyeri Heltai Jenő téri piac és környezete a kormány, a főváros és a III. kerületi önkormányzat összefogásával újul meg. A 7,9 milliárdos, két ütemben megvalósuló beruházást a kormány 6,3 milliárd forinttal támogatja.

A pénzügyminiszter közölte, a beruházás támogatásához az alapot a gazdaság jó teljesítménye adja. Az, hogy az elmúlt években olyan növekedési fázisba került a magyar gazdaság, amelyben többletbevételeink keletkeznek, és ezeket egyszerre tudjuk adócsökkentésre, adósságcsökkentésre, a bérek és a nyugdíjak emelésére, valamint az ehhez hasonló beruházásokra biztosítani – tette hozzá.

Varga Mihály kitért arra, hogy jelentősen csökkent a munkanélküliek száma, 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, továbbá nőttek a bérek, valamint a kormány az elmúlt hónapokban olyan döntéseket hozhatott, amelyek további programok előtt nyitják meg a lehetőséget. Ezek közül kiemelte a családvédelmi akciót és az otthonteremtési programot.

Megjegyezte azt is, hogy a magyar építőipar „pörög”, az elmúlt egy évben mintegy ötven százalékkal nőtt a teljesítménye, továbbá Magyarország piaci megítélése egyre javul.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy a beruházásnak köszönhetően a városrészben élők mindennapjaiban minőségi változás következik be. Az új vásárcsarnok megnyitásával kulturált bevásárlási, ügyintézési és találkozási lehetőség nyílik minden idelátogató számára – tette hozzá.

Közölte, az elkészült vásárcsarnok a piac intézményének évezredes hagyományát a modern funkcionális és környezettudatos építészet elemeivel ötvözi.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a békásmegyeri vásárcsarnok és a Heltai Jenő tér teljes megújításával azt tűzte ki célul, hogy „ebben az aktív, folyton alakuló, néha nehézségekkel küszködő városrészben is élhető lakókörnyezetet alakítson ki” – fogalmazott.

A főpolgármester jelezte azt is, Budapesten ma már több jó példa is mutatja, hogy a jól kitalált és igényesen megépített központi helyek fontos szerepet töltenek be az adott városrész mindennapjaiban. Minden megújuló közösségi tér jó irányban változtatja, formálja Budapest egészének arculatát is – tette hozzá.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester közölte: az új piaccsarnok átadása csak a fejlesztés első üteme, a tervek szerint a 2020 elején záruló teljes projekt célja egy olyan új vásárló- és közösségi tér kialakítása, amely javítja az ott élők komfortérzetét, Békásmegyer élhetőségét.

Elmondta: a mintegy negyven éve épült, akkor átmenetinek szánt békásmegyeri piacépület megújítását régóta szerette volna már elérni a kerületi önkormányzat. Az újraálmodott piac és közösségi tér kivitelezése – 2012 óta tartó tervezés után, a kormánytól kapott támogatás birtokában – 2017 nyarán kezdődhetett el.

Az új létesítményben 188 férőhelyes mélygarázs jött létre, ahol a lifthez legközelebb eső területeken külön parkolóhelyek érhetőek el a mozgáskorlátozottak, a családok számára, valamint német mintára a nők számára. Szintén a mélygarázsban kulturált mosdók állnak rendelkezésre a látogatók részére. A mozgáskorlátozottak számára fenntartott mosdóban lehajtható pelenkázóasztal is található.

Az új csarnok az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján, a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósult meg – közölte Bús Balázs.

A közreadott sajtóanyag szerint az új csarnoképület ötven üzlethelyiséggel kezdi meg a működését, ezek a földszinten helyezkednek el, és ugyanitt kaptak helyet a piacüzemeltetés irodái, az elsősegélynyújtó helyiség, valamint a gombavizsgáló is. Az árumozgatásra külön rakodóudvar áll rendelkezésre a bérlők részére, a hús- és hentesáruüzletek, illetve a büfék számára elkülönített folyosón lehetséges az üzlethelyiségek feltöltése.

Az új csarnoképület tetején korszerű zöldtető található, amely a második építési ütemben napelemekkel egészül majd ki. A Heltai Jenő tér egy részére már új utcabútorok, padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók és növények érkeztek. Ezekhez kapcsolódóan további üzlethelyiségeket és közösségi teret alakítanak majd ki a második ütem során.

A teljes beruházás 11 ezer négyzetméterre terjed ki.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.