Augusztusban tetőzött a magyarországi turizmus

A legerősebb hónap volt a nyári turizmusban az augusztus – a piaci szereplők által korábban már jelzett tendenciát pénteken a Központi Statisztikai Hivatal jelentése is alátámasztotta.

2019. 10. 12. 10:24
null
Az egy szobára jutó szállásdíjbevétel több mint tíz százalékkal nőtt éves szinten Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legerősebb hónap volt a nyári turizmusban az augusztus – a piaci szereplők által korábban már jelzett tendenciát pénteken a Központi Statisztikai Hivatal jelentése is alátámasztotta. A szabadságolások főszezonjának utolsó négy hetében idehaza nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, összességében 1,6 százalékkal több vendégéjszakát értékesítettek a szolgáltatók, mint egy évvel korábban. A külföldi vendégek száma három, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 2,3 százalékkal nőtt éves összevetésben, míg augusztusban 2,8 százalékkal több magyar kereken egy százalékkal, több mint két és fél millióra növelte az előző évi magas bázis során igénybe vett vendégéjszakák számát.

Augusztusban 24 800 forintos átlagárral számolva az egy szállodai szobára jutó szállásdíjbevétel 10,2 százalékkal, 19 ezer forintra nőtt a magyar piacon.

Az egy szobára jutó szállásdíjbevétel több mint tíz százalékkal nőtt éves szinten
Fotó: Éberling András

Idén kiugróan magas volt a Szép-kártya felhasználása: a pihenőkártyával az év első nyolc hónapjában összességében 5,473 milliárd forintot fizettek a plasztiklappal rendelkező munkavállalók a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 65,5 százalékos növekedést mutat éves összevetésben. Az első nyolc hónapban 35,9 százalékkal több, összesen 20,862 milliárd forint értékű Szép-kártyát használtak fel.

Iparági képviselők lapunknak a nyári idény végén már jelezték, hogy a rapszodikus időjárásban havonta váltakozott a belföldi úti célok látogatottsága, ennek ellenére szépen teljesített a hazai turizmus, a már tavaly is erős bázishoz képest idén nőtt a Magyarországon nyaralók érdeklődése és az itt tartózkodásuk ideje. A szálláshelyek valamennyi kategóriában keresettek voltak, és egyre több élménypont létesül az országban, amely iránt nyitottak a belföldi és a külföldi vendégek is. Tavalyhoz képest jóval több kisgyermekes család, baráti társaság és nyugdíjas turista vette igénybe elsősorban a vízpartok, a fürdők és strandok környékén elérhető szolgáltatásokat, míg több vidéki térségben a kormány átgondolt fejlesztéspolitikai stratégiájának eredményeként húzóerővé vált a helyi vendéglátás, illetve a környék turizmusa. A szálláshelyeken az augusztus évek óta a legerősebb hónap, főképp a Balatonnál, illetve a fővárosban, ahol rangos sportesemények is fűtötték a nyári finálét – eközben már az is látható, hogy az élénk vendégjárás az őszi időszakban sem csitul jelentősen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.