Az arany éve volt az idei, de a trend folytatása jövőre dől el

Idén az arany dollárban számolt ára elérte a kilenc évvel korábbi csúcsot, sőt átmenetileg meg is haladta azt, majd visszatért alá. Jövőre dől el, hogy tartósan fölé kerül-e, és akkor folytatódhat az emelkedő trend, új árfolyamcsúcsokkal.

Fellegi Tamás Péter
2020. 12. 29. 5:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az arany ára többéves oldalazás után, amely nagyjából az 1150–1400 dolláros sávban zajlott, 2019 közepén lépett ki felfelé. Az idei évet 1540 dollár körül indította, majd stabil emelkedés következett 1700 dollárig, amikor márciusban a

világjárvánnyá terebélyesedő koronavírus hatására minden eszközosztály zuhanni kezdett, még az arany is.

Ez elsőre meglepőnek tűnt, hisz az arany klasszikus menekülőeszköz, bár nem szabad elfelejteni, hogy az új vírus annyira különbözött minden korábbitól, hogy átmenetileg a befektetők nem tudták eldönteni, minek lesz értéke és minek nem, így mindent eladtak.

Az aranynak kifejezetten jó éve volt, tartósan sosem volt ilyen magas árszinteken korábban
Fotó: Reuters

A folyamat azonban, akárcsak a részvénypiacokon, gyorsan véget ért. Az aranyár kevéssel 1400 dollár felett fordult (esése így jóval kisebb volt, mint a részvénypiacoké), és újra gyorsan emelkedni kezdett. Április és június között az 1700–1800 dollár közti sávban volt, majd meredeken tovább emelkedett, elérte a kilenc évvel korábban felállított csúcsát 1900 dolláron, és pár nap után túl is lépte azt. A szárnyalás 2080 dollárig tartott, onnan azonban őszre lassan visszatért 1900 dollárra, majd november folyamán tovább esett, visszatérve ezzel a bázisba (a korábbi csúcs alatti szintre). Végül december folyamán újra visszaemelkedett 1900 dollárig.

Az aranynak így kifejezetten jó éve volt, hisz tartósan ilyen magas árszinteken korábban nem volt.

Ugyanakkor nem történt meg egyértelműen a kitörés, mivel az ár csak átmenetileg volt a korábbi csúcs fölött, ugyanakkor nem is esett érdemben vissza. Így izgalmas év következik, hisz a technikai elemzés szabályai szerint (az arany esetében ezt komolyan figyelembe veszik a befektetők) el fog dőlni, hogy létrejön-e a tartós kitörés. Ha az ár újra átlépi az 1900 dollárt és el is távolodik tőle, akkor jó esély van arra, hogy töretlenül folytatódhat a trend, immár korábban sosem látott árakon. Ha azonban erre nem kerül sor, sőt, az ár inkább visszaesik, újra oldalazó mozgás jöhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.