Az egyes ágazatok visszarendeződésén múlik az ipar jövője

A gyárak leállása, a termelés jelentős csökkenése befolyásolta az ipar áprilisi visszaesését.

Magyar Nemzet
2020. 06. 12. 11:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzetes adatoknak megfelelően áprilisban jelentősen visszaesett az ipari termelés, amely éves szinten 36,8 százalékos csökkenést jelent. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint ez nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatt áprilisban rengeteg gyár leállt vagy csökkentette a termelést. A szakember azt is elmondta, hogy áprilisban az exportra termelés nagyobb mértékben esett vissza, mint a belső piacra értékesítés. Az ipar jövőbeni teljsítményét meghatározó rendelésállományok felemás képet mutatnak.

Németh Dávid arra figyelmeztetett: a teljes rendelésállomány közel öt százalékkal csökkent áprilisban, de ez beleillik a korábbi hónapok trendjébe, azaz nem történt kiemelkedő zuhanás. Ugyanakkor az új megrendeléseknél számottevő, közel 42 százalékos a hanyatlás. A következő hónapokban az lesz a kérdés, hogy az újraindulással párhuzamosan mennyire épülnek fel a megrendelések a különböző ipari alágazatokban – tette hozzá az elemző.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint áprilisban az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 36,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal visszaesett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.

Az iparon belül az autógyártás 80 százalékkal esett vissza, a textil- és ruhagyártás több mint 40 százalékos, a gumi- és műanyaggyártás pedig 25 százalékos mínuszt könyvelt el. Az élelmiszeripar jobb eredményt mutat, de így is közel 8 százalékos volt a visszaesés, a szektor alágazatai pedig vegyesen szerepeltek. Szintén visszafogott csökkenés történt a villamos berendezések gyártásában, itt 5,2 százalékos volt a hanyatlás. Áprilisban egyetlen ipari alágazatban, a gyógyszergyártásban volt növekedés: több mint 19 százalékkal nőtt a termelés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.