Az Európai Unió a vártnál több agrártámogatást ad hazánknak

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 07. 22. 12:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus elmondta, a várakozásokhoz képest jobb egyezség született, hiszen az előzetes tervek szerint akár 26 százalékos csökkenés is lehetett volna. Hozzátette, hogy az Egyesült Királyság távozásával (brexit) arányos az a csökkenés, ami a mezőgazdaságot éri.

A miniszter részt vett Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, ahol a közös agrárpolitika reformjáról vitáztak.

Nagy István elmondta: az unió olyan irreális célokat akar betartatni a gazdákkal, ami lehetetlen.

Az a fő probléma, hogy nem találják az egyensúlyt a környezetvédelmi szempontok és az agrárgazdálkodás között – tette hozzá.

Felidézte, hogy 2030-ig 50 százalékkal kellene csökkenteni a növényvédő szerek felhasználását, abban az időszakban, amikor az éghajlatváltozás miatt nagyobb teher kerül a haszonnövényekre.

Emellett 20 százalékkal kellene csökkenteni a műtrágya felhasználását, és minden negyedik hektár termőföldet át kellene állítani ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté – mondta.

Nagy István szerint ez nemcsak a gazdákat, hanem mindenkit érintene, mert jelentős élelmiszer-drágulással járna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.