Az OECD Magyarországra vonatkozó előrejelzése nem mérvadó

Magyarország gyorsan és jól reagált a koronavírus-járványra, ennek köszönhetően sikerült a terjedését visszaszorítani, az időben meghozott intézkedésekkel európai összevetésben is gyorsabban indulhat újra a magyar gazdaság – jelentette ki Gion Gábor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kiadványára reagálva. A pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium szerdai közleménye szerint elmondta: az előrejelzésben számos szempontot figyelmen kívül hagytak, így a jelentés jóval negatívabb, mint a piaci szereplők és a kormány prognózisa. Hozzátette: a szervezet ugyanakkor elismerően szól a magyarországi védekezésről, az egészségügy gyors felkészítéséről.

Forrás: MTI2020. 06. 10. 18:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OECD országonként két előrejelzést készített, abból kiindulva, hogy a koronavírus egy vagy két hullámban sújt egy-egy térséget. Az elemzés szerint az európai gazdaságokat érintheti leginkább a járvány következtében kialakuló gazdasági válság – ismertette Gion Gábor.

A szervezet elismerően szól az idejében meghozott magyarországi intézkedésekről. A dokumentum kiemeli, hogy a szigorú korlátozó szabályoknak köszönhetően a vírus csak mérsékelten terjedt el, az egészségügyi rendszer gyors felkészítésének köszönhetően pedig nem alakult ki egészségügyi válsághelyzet – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Elmondta: a magyar teljesítményre vonatkozó előrejelzések figyelmen kívül hagynak számos olyan szempontot, amely a gazdaság válságálló képességét mutatja. Gion Gábor szerint így nem megalapozottak az elemzés azon pontjai, miszerint a járvány lecsengését feltételező előrejelzés alapján a magyar gazdaság 2020-ban nyolcszázalékos csökkenést, míg 2021-ben 4,6 százalékos növekedést ér el. Így az esetleges második hullámmal számoló előrejelzés, amely idénre tízszázalékos visszaesést, jövőre pedig másfél százalék körüli emelkedést valószínűsít, szintén kevésbé érvényes.

Hozzátette: azt sem szabad figyelmen kívül hagyni az előrejelzések készítésekor, hogy bár lassult a növekedési ütem, az idei első negyedévi kétszázalékos bővüléssel hazánk továbbra is az unió élmezőnyébe tartozik. A magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik – szögezte le Gion Gábor, megemlítve a stabil költségvetési politikát és a csökkenő államadósság-pályát, valamint a kedvező munkaerőpiaci mutatókat. Mint fogalmazott: mindezek megfelelő alapot biztosítanak a sikeres magyar válságkezelésre, az adatok a kormány várakozásait igazolják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.