Bértámogatással segíti a munkahelyteremtést a kormány

Havi bruttó 200 ezer forintos bértámogatásra pályázhatnak a munkáltatók a munkahelyteremtési bértámogatási programban. A gazdaságvédelmi akció keretében meghirdetett új intézkedés célja, hogy a járvány miatt munkájukat elveszítők könnyebben, gyorsan el tudjanak helyezkedni.

Nagy Kristóf
2020. 05. 18. 12:00
null
György László szerint bevált a patrióta gazdaságpolitika Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Munkahelyteremtési bértámogatást indított a kormány annak érdekében, hogy azok, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették állásukat, mielőbb el tudjanak újra helyezkedni. A gazdaságvédelmi akcióban meghirdetett, tegnap óta elérhető intézkedés a munkáltatókat teszi érdekeltté abban, hogy álláskeresőket alkalmazzanak.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: ha a munkáltató regisztrált álláskeresőt vesz fel, az állam fél éven keresztül jelentősen, havonta legfeljebb bruttó kétszázezer, nettó 112 ezer forinttal járul hozzá bérköltségéhez. Az összeget a munkáltatók kapják, amennyiben kérelmet nyújtanak be az illetékes foglalkoztatási szervnél. A hat hónapig járó támogatás feltétele, hogy az időszakot követően legalább három hónapon keresztül tovább foglalkoztassa a munkavállalót. Ez azt jelenti, az érintett munkavállaló legalább kilenc hónapon keresztül garanciát kap arra, hogy megmarad a munkahelye, ez alatt pedig nettó egymillió forintot az állam vállal át fizetéséből. Bodó Sándor felidézte: a programra nyolcvanmilliárd forint áll rendelkezésre. Jelenleg százhatvanezer álláskeresőt tartanak nyilván a foglalkoztatási szervek, akik álláskeresési, vagy foglalkoztatást helyettesítő ellátást kapnak. Közülük hetvenezer ember újbóli foglalkoztatását segítheti elő a keretösszeg.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára arra emlékeztetett: a kormány célja, hogy annyi munkahely jöjjön létre, amennyit a járvány elpusztított. A korlátozások országos enyhítése, feloldása miatt az eddigi, munkahelyek megvédését célzó programokat követően ezért már a munkahelyteremtés kerül a középpontba. A gazdaságvédelmi akció intézkedései eddig több mint kilencszázharmincezer ember megélhetésének megtartásához járultak hozzá, a bértámogatásokkal, az adó- és járulékkönnyítésekkel, a vállalkozások beruházását ösztönző támogatásokkal, a Diákhitel plusszal, illetve az állástalanok ellátásával.

Az államtitkár a részletekről elmondta: munkahelyvédelmi bértámogatást csaknem kilencvenezer munkavállaló számára igényeltek a vállalkozások, a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását csaknem tízezer munkavállalónak kérték. A versenyképesség-növelő támogatást igénylő vállalkozások több mint 77 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a múlt héten a kkv-nak meghirdetett high-tech és zöld pályázati konstrukció csaknem hatvanezer dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá, a felnőttképzési programra egy hét alatt mintegy negyvenezren jelentkeztek. A különböző adó- és járulékkedvezmények kétszáztízezer munkavállalónak segítenek. A közfoglalkoztatásban 85 ezren vesznek részt, a keret százezer fős, de szükség esetén bővíthető.

A munkahelyteremtő bértámogatás egyik legfontosabb feltétele, hogy a munkáltató nem csökkenthet létszámot. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett tájékoztató szerint az álláskereső foglalkoztatásának – a munkáltatói kérelem benyújtását megelőző hathavi átlagos statisztikai létszámhoz viszonyítva – a munkavállalói létszám nettó növekedését kell eredményeznie. Nem kell figyelembe venni azt a létszámcsökkentést, amely a veszélyhelyzet kihirdetése és a támogatás feltételeit tartalmazó hirdetmény közzététele között ment végbe.

Korábban beszámoltunk róla, hogy számos, a munkahelyek megőrzését célzó intézkedést hozott eddig a kormány. A közvetlenül a munkavállalóknak utalt, csökkentett munkaidős bértámogatás mellett a munkaadók jelentős adó- és járulékmérséklései, a kedvezményes hitellehetőségek és a beruházások állami ösztönzése, valamint az átképzési, továbbképzési lehetőségek bővítése, elérhetőbbé tétele is hozzájárul ahhoz, hogy elkerülhesse hazánk a tömeges elbocsátásokat és a hosszú távú munkanélküliséget.

A piaci reakciók a veszélyhelyzet kihirdetése óta következetesen arról szólnak, hogy a vállalati szféra nem kíván megválni a munkavállalóktól, mivel a megbízható szakemberek megtartása alapfeltétele a jelenleg is zajló újraindulást követő időszakban az eredményes felfutáshoz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.