Bíróság dönt a kutyahámról

Érdekes ügyben tart tárgyalást a jövő héten a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróságnak kutyahámokról kell állást foglalnia.

Magyar Nemzet
2019. 02. 17. 6:45
null
Az olcsó hamisítványok miatt az oltalmazott magyar termék gyártójánál már létszámleépítésre is sor került Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy részleteit a per egyik szereplője osztotta meg a nyilvánossággal. Közleményében a Julius-K9 kutyahámok gyártója arról számolt be, hogy terméke nemcsak Magyarországon és Európában, de a világ minden pontján népszerűvé vált, és hazánkhoz köthető.

Úgy vélekedtek: nem túlzás azt állítani, hogy az ikonikus formával a világ bármely pontján lehet találkozni, s mivel minden ötödik ember kutyatartó, így elképzelhető, hogy manapság ez a leg­gyakrabban másolt magyar termék. A cég ezért világszerte kénytelen fellépni a jogsértők ellen.

Mint a Julius-K9 Zrt. tudatta, egy bitorlás miatt általuk indított eljárásban az ellenérdekű fél kérelme alapján a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen megsemmisítette azt az euró­pai uniós formatervezési mintaoltalomban részesített dizájnt, amelyre a vállalat a teljes hazai gyártást alapozza.

Az olcsó hamisítványok miatt az oltalmazott magyar termék gyártójánál már létszámleépítésre is sor került
Fotó: Facebook

A cég a bíróság indoklását idézve arról számolt be, hogy az ítélkező fórum a formatervezési minta egyéni jellegének hiányát jelölte meg a megsemmisítés okaként. Ezzel a vállalat nem értett egyet, és álláspontját szakértői véleményekkel alátámasztva fellebbezést nyújtott be. Emiatt jöhet az újabb tárgyalás.

A közlemény idézi a dizájner cégvezetőt, Sebő Gyulát, aki számos fórumon úgy fogalmazott: magyar dizájnról van szó, ezért itthon gyártanak, ameddig csak lehetséges. – Bizakodók vagyunk – tette hozzá –, mert magunkénak tudhatjuk a legrangosabb formatervezési fórumok támogatását a lehető legteljesebb mértékben. Akárhogy alakulnak a fejlemények, mindenképpen példaértékű, hogy húsz évig sikerült a magyar gyártást gazdaságosan és hatékonyan fenntartanunk. Nekünk most ennek a megtartása is a tét, ennek tudatában várjuk a másodfokú tárgyalást – nyilatkozta.

A cég a tavaly 526 fős alkalmazotti létszámából 15 százalékos, míg az alvállalkozóinál további 25-30 százalékos létszámleépítésre kényszerült. Erre az olcsó, silány minőségű másolatok miatt szánták el magukat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.