Biztosítottak a további források a közlekedésben

Magyar Nemzet
2020. 03. 07. 15:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig több millió forintot költött fertőtlenítőszerek és eszközök beszerzésére, valamint az utasok tájékoztatására a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Budapest Airport Zrt.; a Volánbusz Zrt. szintén folyamatosan biztosít forrásokat a vírus terjedésének megelőzésére. A Budapest Airport az MTI megkeresésére közölte, hogy egy esetleges egészségügyi vészhelyzet esetére közel százmilliós értékű eszközkészlettel rendelkezik, amelyeket a hatósági rendelkezésnek megfelelően használ fel. Ezeket az eszközöket a repülőtér-üzemeltető folyamatosan pótolja és karbantartja, a raktárkészlet feltöltéséről gondoskodik.

A Budapest Airport az elmúlt hetekben beszerzett egy hőkamerát, emellett egyet bérel, illetve még további kettő beszerzés alatt áll. A kamerák költsége összesen több tízmillió forint – tették hozzá. Megjegyezték, hogy az intézkedések jelentős munkaerőköltséget is jelentenek a vállalat számára, ezek azonban egyelőre nem számszerűsíthetők, hiszen a helyzet függvé­nyében folyamatosan változnak. Az egészségügyi szűréssel érintett utasok testhőmérséklet-mérését a Budapest Airport szerződött partnere végzi. A repülőtéren emellett folyamatos orvosi és közegészségügyi szolgálat van jelen.

A Volánbusz Zrt. a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében az országos tiszti főorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai alapján soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be országszerte utasai és munkavállalói védelmében. Az intézkedések keretében fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat és tisztálkodó helyiségeket – közölték az MTI-vel.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A vállalat elsődleges célja a bevezetett intézkedésekkel a megelőzés. A fokozott takarításhoz felhasznált eszközök, valamint a kézfertőtlenítők beszerzéséhez szükséges többletforrást a soron kívüli intézkedések ideje alatt folyamatosan biztosítják. A megelőzéssel kapcsolatos költségek összegére még nem állnak rendelkezésre számítások, mivel egyelőre nem ismert, hogy az intézkedések meddig maradnak érvényben.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre, egyelőre forgalomélénkítő kampány helyett a károk minimalizálására, a felkészülésre fókuszálnak – mondta a Világgazdaságnak Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.