Brassóból indul repülőjárat

Alapjaiban rajzolhatja át Románia turisztikai és gazdasági térképét a Brassó–Vidombák repülőtér 2021. júniusi beüzemelése. A légikikötő Székelyföldnek is közvetlen kaput nyit a világra.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2020. 02. 22. 10:36
null
Az új létesítmény látványterve. Romániában negyven éve nem volt példa ilyen beruházásra
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő év júniusában szállnak fel az első járatok a brassói repülőtérről – jelentették be a két szomszédos és partnermegye – Brassó és Kovászna (Háromszék) –, valamint a megyeszékhelyek, Brassó és Sepsiszentgyörgy vezetői.

A Románia földrajzi közepén fekvő légikikötő kezdeti évi utasforgalmát egymillió főre becsülik, a beruházás több mint hétezer új munkahely létrehozását valószínűsíti, és jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának, valamint turizmusának fejlődéséhez.

A két megyéből jelenleg legalább két és fél órát kell utazni, hogy Bukarestben, Nagyszebenben vagy Marosvásárhelyen repülőre lehessen szállni. A helyzet évente egymillió embert érint, akik évi 5,6 millió eurót (1,9 milliárd forintot) költöttek arra, hogy elérjék a legközelebbi légikikötőt.

Az új létesítmény látványterve. Romániában negyven éve nem volt példa ilyen beruházásra

Romániában az elmúlt öt évben megkétszereződött, húszmillióra emelkedett a repülős utazások száma, ami lakosonként évente átlagosan egy repülést jelent. Az európai átlag ugyan 2,5, a romániai fejlődési potenciál azonban egyértelmű, főleg, hogy immár harmadik éve Brassó vonzza a legtöbb turistát.

A trendek ellenére mégis erőteljes ellenszélben alakult a brassói reptér ügye. Az ellenlobbi a bukaresti repülőtér pozícióit védte, így éveken át nem jutott központi költségvetési támogatás a térség infrastrukturális fejlesztéseire.

A két megye politikusainak közös erőfeszítése nyomán tavaly első alkalommal érkezett 23,7 millió lejes (csaknem ötmillió eurós, másfél milliárd forintos) kormánytámogatás az építkezésre, az idei országos költségvetésből pedig további ötvenmillió lejt különítettek el erre a célra. Az eddigi munkálatokat a Brassó megyei és kis részben a háromszéki önkormányzat saját erőforrásokból és hitelből finanszírozta. A teljes költség százmillió euróra (33 milliárd forintra) tehető. Romániában az elmúlt negyven évben nem épült új repülőtér.

Sepsiszentgyörgyöt jelenleg harmincöt perces, Csíkszeredát pedig százperces autóút választja el a leendő légikikötőtől, a Brassótól létesítendő gyorsforgalmi út ezt tizenöt perccel rövidíti le. Mindez jelentős mértékben megkönnyíti Székelyföld elérhetőségét, hiszen például a Budapestről induló vonatok 14-15 óra alatt érnek célba. A térségben érdekelt valamennyi fapados társaság és a nagy piaci szereplők nagy hányada jelentkezett már.

A befektetők érdeklődésének növekedésére is számítanak, hiszen sok cég eddig éppen az utazási-szállítási nehézségek miatt állt el cégalapítási szándékától. Brassó szász gyökereit is figyelembe véve a repülőtéri forgalom beindulása a térség gazdasági fejlődésére is jelentős hatással lehet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.