Budapest-központú a legtöbb beruházás

A vállalkozássűrűség Budapest után Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Zala és Békés megyében volt a legmagasabb, a legalacsonyabb pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Nógrád megyében.

Horváth Éva
2019. 04. 08. 9:27
null
MAGYARI_TEMP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megközelítőleg ötödével emelkedett 2017-ről 2018 végére országosan a beruházások volumene, amelyek jelentős része a fővároshoz kötődik. A fejlesztések, beruházások végrehajtása esetén számba vehető gazdasági szervezetek száma 2018. december végén elérte az 1,909 milliót, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss megyei adatgyűjtése szerint 2,1 százalékos növekedés 2017-hez képest. A szervezetek több mint kilenctizede vállalkozás volt, amelyek háromtizedét társas vállalkozásként, héttizedét önálló vállalkozóként regisztrálták. Budapesten a társas, a megyékben pedig az önálló vállalkozók voltak túlsúlyban tavaly.

A nyilvántartásba vett vállalkozások száma egy év alatt 2,2 százalékkal gyarapodott, ezen belül a társas vállalkozásoké 1,6 százalékkal fogyott, az önálló vállalkozóké 3,9 százalékkal bővült. A regisztrált társas vállalkozások száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye kivételével minden megyében és a fővárosban is csökkent, a legjelentősebb mértékű fogyást (8,2 százalék) Pest megyében mérték. Ezer lakosra tavaly országosan 180 regisztrált vállalkozás jutott.

A vállalkozássűrűség Budapest után Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Zala és Békés megyében volt a legmagasabb, a legalacsonyabb pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Nógrád megyében.

A 2018-ban megvalósult 6812 milliárd forint értékű hazai beruházás 47 százaléka fővárosi székhelyű szervezetektől származott. A Pest megyei székhelyűek az országos beruházási teljesítményérték 8,1, a Győr-Moson-Sopron megyeiek az 5,5 százalékát adták. A Nógrád és a Zala megyei hozzájárulás volt a legkisebb, mindössze 0,7, illetve 0,9 százalék.

Országosan ugyanakkor a beruházások volumene jelentősen, 18 százalékkal bővült a 2017. évihez képest. A fővárosban és tizennégy megyében reálértéken emelkedett a fejlesztési források összege. A legnagyobb, 49 százalékos növekedés Nógrád, míg a legnagyobb, 21 százalékos visszaesés Tolna megyében következett be. A beruházások egy lakosra jutó értéke Budapesten volt a legmagasabb (1,848 millió forint), 2,7-szerese az országos átlagnak. A legalacsonyabb értéket Nógrád megye érte el, ahol a mutató csupán 34 százaléka az országos átlagnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.