CIG Pannónia: Kétmilliárdnál is több nyereség

Magyar Nemzet
2019. 02. 20. 16:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tegnap közzétette a 2018-as negyedik negyedévi, ezzel a teljes évre vonatkozó eredményeit. A CIG Pannónia részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek, a papírok az elmúlt egy évben 353 és 482 forint között cseréltek gazdát. A BÉT honlapján megjelent, nemzetközi számviteli szabályok szerinti jelentésből kiderül: a biztosítótársaság 2,106 milliárd forint adózott nyereséget ért el tavaly, az éves díjbevétele 25,832 milliárd forint volt – ennek 96 százaléka származott a biztosításokból.

Figyelemre méltó volt a cég adózott eredményének növekedése tavaly. Az előző évvel összehasonlítva látható, hogy – az egyszeri hatásokat kiszűrve – a 2017-es csoportszintű 349 millió forintos adózott eredményhez képest 2018-ban 1,757 milliárd forinttal nőtt az adózott eredmény. Csaknem megduplázódott a cég saját tőkéje is, amely az előző év végi 9,015 milliárd forintról 17,442 milliárd forintra, vagyis 93 százalékkal nőtt tavaly.

A CIG Pannónia kedvező eredményét főként a megnövekedett szerződésállomány, illetve a portfóliótisztítás eredményes lezárása idézte elő, amelyet a szigorú költséggazdálkodás kiterjesztése is támogatott a cégnél. Az életbiztosítások piacán 3,212 milliárd forinttal gyarapodott az új szerzések állománya, ezen belül a hagyományos és csoportos életbiztosítások értékesítése 53 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.