Csak a magyar érdek

2008-ban Gyurcsányék dilettantizmusa miatt fenyegető közelségbe került az államcsőd.

Jakubász Tamás
2020. 07. 15. 6:00
null
Jakubász Tamásnak (balra) Varga Mihály adta át az elismerést Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajátos helyzetben van az Európai Unió. A hét végén összeülnek a tagállamok döntéshozói, hogy megegyezésre jussanak egy igen fontos kérdésről, nevezetesen arról, hogy a közösség felvegyen-e 750 milliárd eurónyi hitelt. A forintban már-már kifejezhetetlen nagyságú összegre azért van szükség, hogy az unió leküzdje a koronavírus-járvány gazdasági és más kártételeit, egyúttal lendületet vegyen belőle. Vagyis kirángassa magát abból a gödörből, amelybe a gazdasági leállások taszították.

A helyzet valóban sajátos, akár szokatlannak is nevezhető. Persze nem amiatt, mert a huszonhetek egyike-másika gazdasági nehézséggel küzd. Az utóbbi években, évtizedekben nemegyszer előfordult már, hogy a közösség bizonyos tagjai nem birkóztak meg egykönnyen a gazdasági kihívásokkal. A mostani időszak újszerűsége abban rejlik, hogy ezúttal nem elsősorban a provinciálisnak, elmaradottnak gondolt, ezek miatt pedig kicsit még ma is lenézett keleti blokk egyes tagjai kuncsorognak a pénzért. Főként nem Közép-Európa, és különösen nem Magyarország vár a mentőövre. Hazánk nincs azok között az uniós országok között, amelyeknek nem sikerült a mostani válságkezelés. Idehaza nem omlott össze kártyavárként az egészségügy, nem tört derékba a gazdaság: Magyarország, ha csak a körülmények szabta keretek között is, de működik. Vannak uniós és unión kívüli partnerei, s a pénzügyi befektetők is a biztonságosabb szereplők között tartják számon.

Magyarország képviselői mindezek miatt a hét végén úgy ülhetnek le az unió kerekasztalához, hogy nem létkérdés számukra a megegyezés. Nem olyan az ország állapota, mint amilyen például 2008-ban volt. Akkor ugyanis Gyurcsányék dilettantizmusa miatt fenyegető közelségbe került a csőd, az, hogy az állam nem tud majd fizetni. A nemzetközi hitelezők így – a baloldali kormány közreműködésével – azt nyomtak le az ország torkán, amit csak akartak. Az nem egyezség volt, hanem olyan segélycsomag, amiért a kiszolgáltatott helyzetű fél mindenre, de talán még annál is többre képes lett volna.

Most a magyar kormány kezében olyan lehetőség van, ami korábban nem sokszor adatott meg: tárgyalhat. Vagyis nem csupán a díszlet egyik eleme lehet, hanem olyan szereplő, amely adott esetben feltételeket is szabhat. Jóváhagyása fejében megkövetelhet akár bizonyos részleteket is. Ragaszkodhat például ahhoz, hogy a szegényebb országok is ugyanannyit kapjanak, mint a gazdagok; vagy ahhoz, hogy a pénzek szétosztásának mikéntjét ne elfogult politikai nézetek, ne a baloldal hőbörgő követelései határozzák meg. Kiállhat az igazságosság, mégpedig a saját maga igazságossága mellett, és szakmai szempontokat is hangoztathat. Elvárhatja, hogy a gazdaság fellendítéséért közösen felvett, így majd közösen is visszafizetendő összeget minden tagállam arra költse, amire kapta: saját gazdaságának és ezzel az unió szekerének előbbre lökésére. Persze a vita megkezdése előtt még bárki álláspontja logikusnak tűnhet, bármelyik nézetet lehet helyénvalónak nevezni, miközben az is megeshet, hogy a tárgyalás utóbb más irányt vesz, s az eltérő szorító érvek, szempontok különböző kompromisszumokat követelnek majd meg.

Annyi azonban már a kiindulópontnál világos, hogy a magyar kormánynak egy kiemelkedő jelentőségű kérdésben ezúttal csak a magyar állásponthoz, a magyar érdekekhez kell alkalmazkodnia. Nem kiszolgáltatott, a legfontosabb kérdésekről nem a kizárásával, szavának figyelmen kívül hagyásával döntenek majd. Hallathatja véleményét – és az akár súlyt is kaphat.

Trianon után száz esztendővel már ennek az egy mozzanatnak is különös jelentősége lehet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.