Családi léptékű lakásfejlesztések

Érezhető a csokhatás az ingatlanpiacon, a kiemelt támogatási összegek megjelenése óta ugyanis a kislakások mellett nagyobb arányban épülnek már 60 négyzetmétert meghaladó új otthonok is. A jegybank piaci szereplők véleményét összegezve egyúttal azt is jelezte, hogy a kedvezményes forgalmi adónak van a legnagyobb szerepe a lakásépítések alakulásában.

2019. 05. 19. 6:45
null
Nőtt a hatvan négyzetméternél nagyobb ingatlanok aránya Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására megváltozott az új lakáskínálat, és nőtt a hatvan négyzetméternél nagyobb ingatlanok aránya – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentésében. A csok 2016 eleji bővítésével ugyanis megjelent a legalább háromgyermekeseknek szóló, tíz- plusz tízmillió forintos, vissza nem térítendő támogatásból és kedvezményes hitelből álló lehetőség (2018. december 1-jétől ez tíz- plusz tizenötmillió forintot jelent).

A nagyarányú támogatás egyik fontos feltétele pedig a legalább hatvan négyzetméteres új lakás. – Utóbbi alapterület-követelmény az új lakások iránti keresletben éles törést eredményez, a lakásfejlesztőknek innentől kezdve viszonylag több, hatvan négyzetméternél nagyobb új lakás fejlesztésébe érdemes befektetni – írja a jelentés. Az elemzés szerint korábban a legjellemzőbbek a negyven-ötven négyzetméteres lakások voltak, 2016 második felétől azonban e méretkategória mellett nagyobb arányt kezdtek képviselni a hatvan-hetven négyzetméteres új otthonok is.

Az MNB az új lakások építésének támogatására szintén 2016 elején bevezetett kedvezményes, ötszázalékos forgalmi adóra is kitér elemzésében.

– A sajtóban megjelenő számítások során sokszor jellemzően a vevők szempontjából legkevésbé kedvező kimenetelt feltételezik. Azt, hogy adóemelés esetén az árak az adó teljes mértékével megemelkednek, de az árak változatlanok maradnak adócsökkentés után – olvasható. A jelentés szerint 2016 elején az új lakások átlagosan kilenc százalékkal olcsóbbak lettek, ami azt jelenti, hogy az áfacsökkentés negyven százalékát a vásárlók „nyerték meg”. A jegybank ugyanakkor megjegyzi, hogy a maradék hatvan százalék sem feltétlenül a fejlesztőknél jelent meg profitként, ugyanis az építési költségek jelentősen emelkedtek ez idő alatt.

Nőtt a hatvan négyzetméternél nagyobb ingatlanok aránya
Fotó: Kurucz Árpád

A Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület ülésével kapcsolatban a jelentésben az áll: az egyeztetésen a piaci szereplők mindegyike kiemelte, hogy a lakásépítések ösztönzéséhez szükséges a szabályozói támogatás, amely leginkább a forgalmi adó mértékével valósítható meg. Az ötszázalékos áfa ugyanis a legmarkánsabb tényező, amely a kínálatra képes hatni. Az elhangzottak szerint a 22 százalékpontos áfanövekedés jelenleg még nem mutatkozik meg az árakban, így a közeljövőben ez az egyik fő áremelési kényszer.

Ilyen körülmények között ugyanakkor a családtámogatási rendszer sem képes teljes mértékben betölteni szerepét, mert az áfanövekedés miatti drágulás felemészti a támogatások egy részét. Az ülésen felmerültek európai példák: sok országban – így a legtöbb térségbeli országban is – kedvezményes áfakulcs segítségével támogatják az új lakások fejlesztését.

Falusi csokra várva

A július­tól elérhető új állami támogatás, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok) bevezetésével várhatóan nő az érdeklődés a lakásépítésre és -bővítésre igényelt hitelek iránt – olvasható a Money.hu elemzésében. Az építésre vagy bővítésre igényelt hitelek 13 százalékos szeletet hasítottak ki lakáshitelpiaci tortából, de a jegybank adatai szerint az első negyedévben a használt lakás vásárlására felvett kölcsönök taroltak, részesedésük több mint hetvenszázalékos volt. – Sokan egyelőre kivárnak, böngészik a feltételeket, igyekeznek felkészülni a falusi csok júliusi indulására. Azzal, hogy a napokban megjelent a részletes szabályozás, várhatóan fokozódik az érdeklődés – közölte Trencsán Erika, a pénzügyi portál vezető szakértője. A jegybank szerint a falusi csok érdemi hatást gyakorolhat a lakáspiacra, mivel a támogatás az érintett településeken nagyon kedvező lehetőséget nyújt ingatlanvásárlásra.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.