Csúcsra értek az építkezések

Noha csúcsot döntöttek tavaly az építési beruházások Magyarországon, változó képet mutattak a különböző területek. Miközben valamivel kevesebb lakásberuházás kezdődött, mint 2017-ben, a nem lakáscélú magasépítések kiugró rekordot értek el.

2019. 02. 28. 9:27
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összességében csúcsévet hozott a hazai építőiparban 2018, több mint 2400 milliárd forint értékben kezdődött építési beruházás. Az EBI építésaktivitási jelentés szerint mindebből csaknem 1400 milliárd forintot tettek ki az elkezdődő magasépítési kivitelezési munkák, ami a 2017. évi rekord után további négyszázalékos bővülést jelentett. A nem lakáscélú magasépítések felívelése a lakásszektor fékezését is ellensúlyozta, ez utóbbi területen húsz százalékkal kisebb értékben kezdődtek beruházások 2017-hez viszonyítva.

Noha az elemzés szerint a múlt év első felében eddig soha nem látott összegben kezdődtek mélyépítési kivitelezési munkálatok, a második fél év jóval szerényebb mutatókat hozott, így az év egésze végül valamivel elmaradt a 2017-es, csúcsot hozó évtől. A mélyépítéseken belül különösen az út- és vasútépítésekben indult kevesebb projekt az év második felében. Mindössze 84 mil­liárd forintnyi beruházás vette kezdetét, szemben az első fél év 530 milliárdjával vagy 2017 második felének 336 milliárdjával.

Mint ismert, a kedvezményes lakásáfa mindazon új otthonokra érvényes, amelyeknek 2018. november 1-jén jogerős építési engedélyük volt. A jelentés szerint a szabályozás nagy könnyebbséget jelent a futó beruházásoknak: nem kell a társasházakat mindenképpen az idén befejezni, az átadás áttolódhat 2020-ra. Azok a fejlesztők is örülhetnek, akiknek van építési engedéllyel rendelkező, még el sem indított projektjük. Egyelőre az látszik, hogy 2018-ban csökkent az induló társasházi lakásépítések mértéke.

Míg az Ibuild.info adatbázisa szerint a legalább négylakásos épületekből 432 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések 2017-ben, tavaly ez az összeg 342 milliárd volt. Jelentősen növekedett a befejezett társasházi építkezések mértéke, ám a késések révén a vártnál kisebb mértékben. Valamivel több mint 220 milliárd forint értékben készültek el legalább négylakásos lakóépületek. 2019-ben a lakásépítések befejezési mutatója ennél is magasabb lehet, megközelítheti az 560 milliárd forintot.

Úgy tűnik, a turisztikai ágazat erősödése több fejlesztőt sarkallt beruházás indítására: a szállodaépítések egyre inkább feljövőben vannak Magyarországon. Az országosnál is jobban felpörögtek a hotelépítések Budapesten, ahol a válság előtti előtti csúcsokat is meghaladta ez az érték. Tavaly adták át például a Meininger Budapest Hotelt, a sor az idén a Matild-palotával, a Párisi Udvarral és a Small Grand Hotellel folytatódhat. Az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építkezéseknél 19 százalékkal nőttek a beruházások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.