Derékba tört a turizmusunk

Megrázza a piacot, hogy a szállásdíjból származó bevételek legalább 40-50 százalékkal zuhannak vissza az elkövetkező hetekben a visszamondott utazások miatt.

2020. 03. 13. 11:36
null
Váratlanul érte az ágazatot a megtorpanás, pedig tavaly rekordmagasságokban járt a díjnyertes Budapest látogatottsága Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai trendeket Magyarország sem tudta elkerülni, hazánk turizmusát derékba törte a koronavírus – jelentette ki a távirati irodának küldött közleményében csütörtökön a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Jelezték: napról napra nő a visszamondások száma, ami a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból is látszik. Ezek azt mutatják, hogy a tíz legerősebb küldőországunkból a három tavaszi hónapra összesítve az itteni szállásfoglalások 18,5 százalékát mondták le a turisták március 10-e reggelig, míg a vírus magyarországi megjelenését követő nap reggelén, azaz március 5-én a megelőző napokhoz hasonlóan 16,4 százalékot tett ki ez a mutató.

Leginkább a német vendégek maradnak el, részükről 13,3 százalékos a tavaszi lemondási arány. – Tekintve, hogy Németországból érkezik a legtöbb turista az országba, a létrejött foglalások és lemondások darabszáma is e küldőország esetében a legmagasabb – fogalmaz az ügynökség. A tervezett utak lemondási aránya továbbra is magas Izraelből (40,3 százalék), Olaszországból (37,8 százalék) és Romániából (25,4 százalék).

Váratlanul érte az ágazatot a megtorpanás, pedig tavaly rekordmagasságokban járt a díjnyertes Budapest látogatottsága
Fotó: Havran Zoltán

Némiképp jobban alakulnak a belföldi utazások. A foglalások közül arányaiban kevesebbet (13,2 százalék) vontak vissza a magyarok, mint a külföldiek, vagyis, mint megállapították, a belföldi piacot inkább a kivárás jellemzi. Nem meglepő, hogy Budapesten a foglalások visszamondásának aránya a koronavírus-világjárvány kiindulási helyének számító Kína (54,3 százalék), illetve a határai lezárásával védekező Izrael esetében (41,1 százalék) a legmagasabb. A korábbi évek azonos időszakával is összehasonlították a mostani rendkívüli állapotokat, amiből arra következtettek, hogy március és április során várhatóan 50-60 százalékkal kevesebb külföldi vendég érkezik Magyarországra ebben az évben.

Megrázza a piacot, hogy a szállásdíjból származó bevételek legalább 40-50 százalékkal zuhannak vissza az elkövetkező hetekben a visszamondott utazások miatt.

– A turisztikai adatok napról napra változnak, amit ma mondunk, holnap már nem biztos, hogy igaz. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg nem a számok a legfontosabbak, hanem a vírus terjedésének megfékezése – állapította meg a szakmapolitikai irányító szervezet, amelynek vezetője, Guller Zoltán az MTI-nek úgy fogalmazott: még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt; a helyzet drámai. Mint mondta, húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal esik vissza. A kormány várakozása szerint a vírus júniusban tetőzhet Magyarországon, ám a helyzet – szavai szerint – rendkívül gyorsan változik.

Tájékoztató a külföldieknek

A koronavírusról szóló külön kiadványban hívja fel a hazánkban tartózkodó turisták figyelmét a Magyar Turisztikai Ügynökség arra, hogy mire figyeljenek az utazás során, és hova fordulhatnak, ha a megbetegedésre utaló tüneteket észlelnek. Koronavírus-gyanú esetén a 06-80/277-455 vagy a 06-80/277-456 számon ingyenesen, a nap 24 órájában elérhető, magyarul és angolul beszélő diszpécserszolgálaton kell jelezniük az utazóknak vagy a vendéglátóiknak – erre figyelmeztet a szálláshelyeken, utazási irodákban, vendéglátóhelyeken, repülőtereken, TDM-szervezeteknél, Tourinform-irodákban terjesztett felhívás.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.