Egész évben kitart a bérek két számjegyű emelkedése

Jelentősen, tíz százaléknál is nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek az első fél évben. Továbbra is piaci alapú béremelés ment végbe júniusban, a fizetéseket a munkaerőhiány hajtja. Elemzők szerint reálértékben 6-7 százalékkal, míg a bruttó és nettó kereset 10-11 százalékkal lehet magasabb év végére 2018-hoz képest.

Magyar Nemzet
2019. 08. 31. 16:29
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júniusban 364,8 ezer, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 375 100 forint volt a bruttó átlagkereset, amely az előző év azonos időszakához képest érdemi, 10,6 százalékos növekedést jelent – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A versenyszférában jobban, az év első hat hónapjában átlagosan 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó és a nettó kereset egyaránt, míg a közszférában 7,6 százalékos volt a növekedés. A nettó átlagfizetés 239 ezer, közmunkások nélkül számolva 246 ezer, míg a kedvezményekkel 250,1 ezer forint volt. Az első fél évben átlagosan 359,5 ezer forint volt az átlagbér, reálértéken 6,5 százalékkal ér többet a fizetésünk az egy évvel korábbihoz képest.

Varga Mihály pénzügyminiszter az adatokra reagálva a tárca közleménye szerint azt emelte ki, hogy felzárkózás megy végbe, a magyar lakosság is szeretne úgy élni, fogyasztani, mint a nyugati országokban. Ehhez a gazdaság teljesítményének kellett javulnia. A tárcavezető emlékeztetett: 2010 óta 85 százalékkal nőttek a nettó keresetek, miközben a reálbérek már több mint hat éve emelkednek. Nemzetközi összehasonlításban az euróban számolt magyar bruttó bérek növekedtek a leggyorsabban 2010 és 2018 között a visegrádi országok közül.

Az adókedvezmények és adócsökkentések nyomán folyamatosan javul a családok anyagi helyzete, ami a lakossági fogyasztáson keresztül megmutatkozik a bruttó hazai termék alakulásában is. Ennek eredményeként a gazdasági növekedés 2019 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással igazított adatok szerint 5,2 százalék volt, ami az előzetes becslésnél 0,1 százalékponttal, míg az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékponttal magasabb – ismertette Varga Mihály. Hozzátette: ez a tagállamok átlagát négyszeres mértékben meghaladva Magyarországnak az uniós rangsor első helyét is jelenti.

Elemzők egybehangzó véleménye szerint is kiemelkedő volt a júniusi keresetemelkedés. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a júniusi bérek alakulására hatással volt a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelése. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 51,1 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében. A Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy továbbra is a közszféra a gyenge pontja a jelenlegi bérdinamikának, míg a versenyszféra felülmúlja az átlagot, de az egészségügyi szakdolgozói bérek idén nyártól beindult, 2022-ig 72 százalékot elérő emelése gyorsíthat majd a dinamikán, mivel ez mintegy 90 ezer embert érint.

A Takarékbank vezető elemzője 2019-re 10,3 százalék körüli éves növekedést vár a bruttó bérekben, a reálbér növekedése pedig 6,5 százalék felett alakul majd. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekordalacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad.

A fizikai munkakörökben dolgozók fizetése nőtt jobban az első fél évben, közel 13 százalékkal volt magasabb, mint 2018 első hat hónapjában. Ezzel szemben a jóval magasabb fizetéseket kínáló szellemi munkakörökben 8,7 százalékkal nőtt a bér, ami azt jelenti, csökken a különbség a jobb és rosszabb keresetűek között. A bruttó átlagkereset – a korábbi évekhez hasonlóan – a pénzügyi, biztosítási tevékenységekben volt a legmagasabb, átlagosan 672,3 ezer forint, ezzel szemben a legalacsonyabb keresetet, bruttó 236,3 ezer forintot a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén mérte a KSH. A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – bruttó átlagkereset 334,6 ezer forintra becsülhető, ez 10,5 százalékkal nőtt egy év alatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.