Egymillióan kaphattak állami támogatást a járvány miatt

Közelíti a foglalkoztatottság a válság előtti szintet, a regisztrált munkanélküliek száma is csökken.

Forrás: MTI2020. 09. 02. 9:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget, de a támogatások köre ezeknél sokkal szélesebb volt, így jöhet ki a közel egymilliós szám. Hozzátette, az elmúlt hónapokban 55 ezer vállalkozásnak segítettek. A munkahelyvédelmi bértámogatásra – augusztus 31-ig – a legtöbb igénylés a turizmus és vendéglátásból, a feldolgozóiparból és a kereskedelem bizonyos ágazataiból érkezett.

Kitért arra is, az adatok szerint folyamatosan nő Magyarországon a foglalkoztatás: július végén már 4 460 000-en dolgoztak, míg a veszélyhelyzet előtt mintegy 4,5 millió embernek volt munkája. Tehát ez a két szám folyamatosan közelít egymáshoz – fogalmazott Bodó Sándor. Hozzátette, hogy a regisztrált munkanélküliek száma kevesebb mint 367 ezer, és folyamatosan csökken.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.