Egyre többen vesznek részt a Nyári diákmunka programban

A fiatalokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a bér.

Magyar Nemzet
2021. 07. 24. 12:04
null
A fiatal munkavállalókra a Balatonnál is számítanak Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton. Bodó Sándor a Facebook-bejegyzésében ismertette: csaknem húszezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, négyszázan pedig a mezőgazdaságban dolgoznak. Az államtitkár kiemelte:

a 16–25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.

A feltöltött videóban – a távirati iroda híradása szerint – Bodó Sándor felidézte: a kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot. A korábbi évek tapasztalatai egyértelműen kedvezőek, több mint 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot, jövedelmet – mondta, kiemelve, hogy a program nagyon népszerű idén is. Az államtitkár hangsúlyozta: a diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér.

A turizmus területén is várják a nyári idénymunkára jelentkező fiatalokat
Fotó: Kurucz Árpád

Bodó Sándor felhívta a figyelmet arra is, a program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak. Az államtitkár bejegyzése szerint a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.