Elcsendesednek a fővárosi szállodák

Egyre több helyen lépnek életbe óvintézkedések a koronavírus terjedése miatt, a nemzetközi turizmusnak egyértelműen veszteséget okozó járvány gazdasági hatásait csak később lehet fölmérni. Noha a csoportos beutazások negyedét mára visszamondták, Budapest turizmusa a piac várakozásai szerint kevésbé szenvedi meg a kínai vendégek elmaradását, akik ebben az időszakban egyébként is ritkábban kelnének útra. Ha egy fővárosi szállodában felütné a fejét a fertőzés gyanúja, azonnal érkezhet a segítség, a szolgáltatóknak azonban nincsen joga előzetesen ellenőrizni a megjelent vendégek egészségi állapotát – tudtuk meg a szállodaszövetség elnökétől.

2020. 01. 31. 13:41
null
Kínai turisták távoznak Ferihegyről. Az üzemeltető felkészült a különleges helyzetre is Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ha a vendég szól, azonnal tudunk segítséget biztosítani neki, a szállodák vonatkozó gyakorlata ebben a témakörben évek óta kialakult. Orvosi szakszolgálatokkal állunk közvetlen kapcsolatban, így amint a turista jelzi, hogy nem érzi jól magát vagy bármi szokatlan változást észlel az egészségi állapotában, a hotel munkatársai intézkednek a megfelelő ellátása érdekében – mondta a Magyar Nemzetnek Flesch Tamás arra a kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha egy, már a szállodáinkban tartózkodó vendégben merül fel a gyanú, hogy megbetegedhetett a napokig csak lappangó koronavírus miatt.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kiemelte: a protokoll szerint a vendéglátó-szolgáltatók bármilyen szokatlan jel vagy tipikus tünet ellenére sem jogosultak arra, hogy előzetesen ellenőrizzék egy szállóvendég egészségi állapotát, amíg ő nem kéri az ezzel kapcsolatos segítséget. Még a repülőtereken alkalmazott testhőmérős kontroll sem megengedett eljárás a hotel recepcióján vagy az étterem fogadóterében, a nemzetközi látogatottságú légi kikötőkben ezzel ugyanakkor megakadályozhatják, hogy egyáltalán bejusson az országba a kórokozó. – Ha a belföldi vagy külföldi vendég kéri, azonnal segítünk – jelezte Flesch Tamás, majd úgy folytatta: a szállodások és az éttermesek a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a közegészségügyi szempontokra, az általános tisztaságra, a fertőtlenítésre, a dolgozók személyes higiéniájára, a kínai turisták által kedvelt fővárosban napok óta jellemző ez a gyakorlat.

Ezzel együtt mára csendesebbek lettek a hotelek, hiszen a korábban megrendelt csoportos utazások mintegy 25 százalékát hétfő óta visszamondták Kínából, ahol lényegében lebénult a kiutazóturizmus. Szavai szerint a nagyszámú egyéni utazó miatt is lehetetlen pontosan meghatározni, hány vendégtől esünk el februárban és márciusban a koronavírus miatt, évente nagyjából háromszázezer kínai turista érkezik.

– Egyáltalán nincs pánik az itt tartózkodó kínai vendégek körében, nem jellemző az sem, hogy meghosszabbítanák az itt tartózkodást, illetve hogy különösebb aggodalommal készülnének haza – jegyezte meg a szállodaszövetségi vezető. Mint mondta, a hold­újév beköszönte után egyébként is kevesebb kínai utazik, így Magyarország iránt is jellemzően visszafogottabb a kereslet kora tavasszal. Emiatt a hazai szállodapiac nem számít túl nagy veszteségekre a távol-keleti küldőországból az elkövetkező időszakban, azt pedig egyelőre nem lehet látni, a főszezonig hogyan alakul a járványhelyzet. A szakember szerint a magyarországi turizmust elkerülheti a mélyebb válság az új vírus miatt, főként, hogy ahogy azt tegnap megerősítették, hazánkban nincs fertőzött beteg.

A koronavírus megbénította a világ turizmusát, naponta érkeznek hírek euró­pai országokban felfedezett betegekről, törölt légi járatokról, illetve például arról, hogy mintegy hatszáz olyan uniós állampolgár tartózkodik Kínában, akik el szeretnék hagyni az országot; az érintettek Ausztria, Bel­gium, Bulgária, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország állampolgárai, róluk a hazájukban gondoskodnak.

Kínai turisták távoznak Ferihegyről. Az üzemeltető felkészült a különleges helyzetre is
Fotó: Bach Máté

Már itthon is érik a kínai járatok felfüggesztése, több európai légitársaság mintájára. Eddig a Lufthansa leányvállalatai, a Swiss Air és az Aust­rian Air­lines, a brit British Airways és az amerikai American Airlines, illetve a Finnair finn repülőtársaság korlátozta közvetlenül Kínába tartó járatait.

A Budapest Airport szerdától vírusölő folyékony kézfertőtlenítő szereket helyezett ki az utasforgalmi területeken, és fokozottan ügyel a gyakoribb fertőtlenítő takarításra. Emellett a repülőtér nyilvános területein információstáblákat helyeztek ki, amelyekkel felhívják a figyelmet a legfontosabb megelőző higiéniai teendőkre. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér üzemeltetője lapunkkal közölte: jelentős készletük van minden szükséges védőfelszerelésből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők, virucid kézfertőtlenítő gélek, törlőkendők), és készek részletesen kidolgozott eljárásrenddel támogatni a hatóságok munkáját egy esetleges rendkívüli repülőtéri intézkedés elrendelésekor. Ennek érdekében folyamatos a kapcsolat a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának repülőtéri kirendeltségével.

Ha óvintézkedésekről döntenek, úgy a nemzetközi légikikötő felkészült például a fertőzött utasok elkülönítésére, a karanténra, az épületek és a légi járművek fertőtlenítésére, ám addig is folyamatosan biztosítják a gördülékeny utasforgalmat – hangsúlyozta a Budapest Airport.

Külföldön is egyre több intézkedés történik. Tegnap Oroszország elrendelte távol-keleti határainak lezárását a koronavírus terjedésének megakadályozása jegyében, de már korábban az összes határátkelőhelyen megerősítették a járványügyi ellenőrzést. Emellett a moszkvai Puskin téren működő McDonald’s étterem visszavonta a mára meghirdetett vendégvonzó akcióját. A belga külügyminisztérium pedig a koronavírus miatt módosította Kínára vonatkozó utazási tanácsait, és immár minden nélkülözhetetlen utazás elhalasztását javasolja.

Tegnap azt is közölték, hogy hazaszállítják a fertőzés gócpontjának számító Hupej tartományban rekedt belga állampolgárokat, akik mintegy 15 ezren vannak. A minisztérium javaslata alapján a belga utazási irodák várhatóan minden kínai turistautat törölnek kínálatukból – állapította meg az MTI. A szolgáltatók a már befizetett utazások helyett más úti célokat ajánlhatnak fel ügyfeleiknek, akik választhatják pénzük visszatérítését is. A cseh külügyminisztérium pedig leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak, míg a hatóságok a prágai nemzetközi repülőtéren már vasárnap elkezdték a Kínából érkező utasok szúrópróbaszerű ellenőrzését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.