Elemző: ismét történelmi csúcson az OTP-részvények árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,58 pontos, 1,50 százalékos emelkedéssel, 42 475,53 ponton zárt csütörtökön. Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,10 százalékkal 13 960 forintra nőtt, forgalmuk 14,8 milliárd forintot tett ki.

Forrás: MTI2019. 10. 24. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma 20,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: továbbra is tart a lendület a magyar tőzsdén, a hazai részvényindex nagy forgalom mellett jelentősen emelkedett.

Kiemelte: az OTP harmadik napja folyamatosan csúcsot dönt, de a vezető részvények közül kifejezetten jól teljesített a Richter, és pluszban zárt a Mol is.

A szakértő szerint nem vállalati hírek mozgatták a piacot, az emelkedést a befektetői érdeklődés segítette. Az elmúlt napokban a jelek szerint a nagy befektetők a régiós piacokkal együtt megtalálták a magyar tőzsdét is – közölte.

A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2922 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,10 százalékkal 13 960 forintra nőtt, forgalmuk 14,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 451,50 forintot ért, forgalma 245,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,53 százalékkal 5300 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3928,06 ponton zárt csütörtökön, ez 65,49 pontos, 1,64 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A CIG Pannónia árfolyama 14,88 százalékkal 203 forintra csökkent, 101,44 millió forintos forgalomban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölte, hogy vizsgálata lezárásáig, de legfeljebb egy évre felfüggesztette a CIG EMABIT Biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciatermékeinek forgalmazását. Az intézkedés célja az állománnyal kapcsolatos jövőbeni kockázatok mérséklése, és hogy a biztosító tegyen lépéseket az eddig felmerült kockázatok további csökkentésére. Az állomány jelentős részén, 1372 szerződés esetében, 319,2 millió euró összesített szerződéses limit erejéig az EMABIT vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett 2015 augusztusa óta az Africa Rével, amelyről 2019 szeptember végén az Africa Re megerősítette, hogy hamisítvány. A szerződés megkötésében részt vevő viszontbiztosítási alkuszok felelősségre vonását az EMABIT megkezdte, csalás miatt feljelentést tett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.