Elhárult az akadály a külföldi idénymunkások beutazása elől

Rövid időn belül megoldódhat a kertészetek égető munkaerőhiánya. Egy minap megjelent kormányrendelet-módosítás szerint már nemcsak a határmenti településekről, hanem a szomszédos országok távolabbi pontjairól is érkezhetnek idénymunkások az országba.

2020. 05. 07. 19:11
null
20200506 nyarsapat eper szedes ideny munkasok kiss miklos gazda havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Javában tart a spárga- és a szamócaszezon az országban, a gazdálkodók pedig mindent megtesznek azért, hogy a munkaerőhiány miatt ne vesszen el a termés, a megfelelő számú idénymunkás biztosítása azonban nem egyszerű. A mezőgazdaság évek óta komoly munkaerőhiánnyal küzd, ami a szezonális munkák esetében a legszembetűnőbb. Az elmúlt években a hazai idénymunkások mellett jelentős számban érkeztek ide a környező országokból is, a koronavírus-járvány miatti korlátozások azonban ellehetetlenítették a külföldi munkaerő igénybevételét. A helyzet ugyanakkor rendeződni látszik, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezése nyomán a kormány úgy döntött, hogy a határ mentén élők mellett engedélyezi a szomszédos országok távolabbi pontjairól érkező idénymunkások beutazását is. Az erről szóló rendelet a napokban jelent meg.

A korlátozások ellehetetlenítették a külföldi munkaerő igénybevételét
Fotó: Havran Zoltán

A külföldiek természetesen csak abban az esetben léphetik át a határt, ha beutazásuk előtt egészségügyi vizsgálaton estek át, és ennek során nem állapították meg a koronavírus-fertőzés gyanúját. A bejutás feltétele emellett, hogy a munkáltatók a tervezett beléptetés előtt 48 órával értesítsék az illetékes határrendészeti kirendeltséget, megjelölve az idénymunkás nevét, okmányszámát, a szállás helyét, továbbá a munkavégzés tervezett helyét és időpontját.

A köztestület egyértelműen üdvözli a lépést, hiszen az jelentős kártól óvhatja meg a hazai kertészeteket. A munkaerőhiány miatt ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a terményeket munkások nélkül nem tudják betakarítani a gazdák. Ha kint marad a termés, az nemcsak az adott termelő számára jelent komoly kiesést, hanem az ellátás biztonságát is veszélyezteti. A szamóca- és a spárgaszezon már javában tart, a kamara becslése szerint a spárga szedése országosan 4500 felkészült és gyakorlott idénymunkást igényel. A szamóca esetében a június második feléig tartó szezonban 13 ezer mezőgazdasági idénymunkásra van szükség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.