Ellentmondó balatoni lakásépítések

Szinte budapesti árakon kelnek el a Balaton partján az elmúlt években nagy számban átadott új lakások. Lapunk körképe szerint négy év alatt mintegy háromezer lakás épült a Balaton idegenforgalmi régióban, zömében néhány déli parti településen. Ha a home office megmarad egyes munkakörökben, az további lökést adhat az amúgy is agglomerálódó térségnek, hiszen többen költözhetnek a Balatonhoz.

2020. 05. 27. 9:33
null
Siófoki Lakótömbök. Nemritkán alaposan eltúlzott mértékben gondolkoznak a befektetők Forrás: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem túlzás azt állítani, hogy ezerszám épültek új lakások a Balaton-parti településeken 2016 óta, amikor az új építésű otthonokra bevezették a kedvezményes, ötszázalékos forgalmi adót. A lapunk által a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kikért adatok alapján a Balaton idegenforgalmi régióban kilenc olyan település van, ahol 2016 és 2019 között száznál több lakás épült, ezek Hévíz kivételével mind tóparti kisvárosok.

Lellei csúcs

A szóban forgó négy év alatt Siófokon adták át a legtöbb, 791 lakást, amiből 274 tavaly kapta meg a használatbavételi engedélyt. A legnagyobb balatoni várost a szintén déli parti Balatonlelle követi a sorban, ahol négy év alatt 404 lakás épült. Balatonlellén 2018-ban pörögtek csúcsra a lakásépítések: akkor 278 lakást adtak át, ami olyannyira kiugró érték volt, hogy abban az évben csak Budapesten és Győrött épült ennél több lakóingatlan. Érdekes adalék, hogy a településen az állandó lakosok száma nem éri el az ötezret, az új ingatlanok nagy száma pedig azt jelenti, hogy a lakásszám mintegy 15 százalékkal bővült a településen az elmúlt évek során. Siófokon és Balatonlellén kívül Keszthelyen, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Fonyódon, Hévízen, Zamárdiban, Gyenesdiáson épült még legalább száz új lakás az elmúlt négy évben. A nyolc, legalább száz lakással bővülő tóparti településen több mint kétezer lakás épült, összességében pedig a Balatonnál mintegy háromezer lakást adtak át az elmúlt időszakban. Tavaly Siófokon 274, Keszthelyen 122, Fonyódon 118, Csopakon 79, Balatonfüreden 72 lakás kapta meg a használatbavételi engedélyt.

Siófoki Lakótömbök. Nemritkán alaposan eltúlzott mértékben gondolkoznak a befektetők
Fotó: Havran Zoltán

Profitmaximalizálás

– Az elmúlt években három helyszínen, Budapesten, Győr-Moson-Sopron megyében és a Balaton térségében épültek lakások – mondta lapunknak Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Noha az építőanyagok árában és a munkadíjakban alap­vetően nincs nagy különbség, a Balatonnál a telekárak jelentenek árfelhajtó tényezőt. Mint rámutatott, még más vidéki nagyvárosokkal, megyeszékhelyekkel összehasonlítva is jóval többet kell itt fizetni egy-egy jó adottságú építési telekért. – Van kereslet a lakásokra, ezért a profitmaximalizálás szempontjai felnyomják a balatoni új lakások árát – jegyezte meg Balogh László.

Szavait alátámasztja a KSH lakáspiaccal foglalkozó legutóbbi kiadványa, amely szerint a balatoni agglomerálódó térség déli részén eladott új lakások négyzetméterára mindössze 16 százalékkal marad el a budapesti átlagtól és csaknem másfélszerese a megyeszékhelyekének. – A déli parti erőteljes lakásfejlesztésekben nemcsak az ötszázalékos lakásáfa szerepe mutatkozik meg, hanem az M7-es ­autópályáé. Ez pedig még inkább így lehet, ha a mostani járványhelyzetet követően többen tudnak otthonról dolgozni, és akár a Balatonra költözni – mondta Balogh László.

Tájidegen elemek

Az új lakások zöme nagy, soklakásos, jellemzően vízparti telken épülő projekt része. – Van, ahol zöldmezős beruházásként épültek akár százas nagyságrendben apartmanokat kínáló társasházak. De előfordul, hogy a szocialista időkből itt maradó szállodát építenek át, erre több példát látunk Siófokon – fejtette ki megkeresésünkre Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodavezetője. A helyi szakember tapasztalatai szerint a több száz lakásos fejlesztéseknél a jó kialakítású, a vízre néző, panorámás lakások nagyon hamar elkelnek, de vannak olyan ingatlanok is, amelyek nehezebben mennek, és aztán csak kedvezményes áron lehet eladni őket. Krausz Gábor kiemelte, új kapukat nyithat a Balatonra, ha több nagy cég részben átáll a karantén idején jól működő home office-ra. – A Balaton jó célpont lehet, többen rendezkedhetnek be erre az életre. Az új lakások többségét eddig befektetők vették meg vagy olyanok, akik kifejezetten nyári, második lakásként vásároltak maguknak itt ingatlant. Már az elmúlt hetekben is több olyan érdeklődő volt, aki életvitelszerű vagy ingázó életmódhoz keresett lakást – mutatott rá az irodavezető.

Krausz Gábor felidézte, a nagy lakásfejlesztések a kétezres évek elején indultak el a Balaton-parti településeken. – Vannak, akiknek kevésbé tetszik, hogy beépülnek a parti részek. Sajnos egy-két olyan épületet is felhúztak, amelynél túlzásba estek a méretekkel, és nem igazán a tájképbe, a környezetbe illők. De a Balaton fejlődéséhez hozzátartoznak ezek a fejlesztések is. Az elmúlt években különösen fellendülő turizmus, a négy évszakos Balaton koncepciója a helyi fiataloknak perspektívát, munkát, vállalkozási lehetőséget nyújt – összegzett ­Krausz Gábor.

Éledezés

Gyakorlatilag befagyott az ingatlanpiac az elmúlt hetekben a déli part kiemelt településein, Siófokon, Zamárdiban, Fonyódon, Balatonlellén és Balatonszemesen. Az érdeklődés az előző évekhez mérten jelentősen, 80 százalékkal csökkent – írta elemzésében az OTP Ingatlanpont. Ezzel szemben a tó nyugati és északi részén, valamint vonzáskörzetében, ahol a vevők jellemzően nem befektetési céllal vásárolnak ingatlant, nincs visszaesés. Keszthelyen főként a nyaralókat, Tapolcán az olcsóbb építési telkeket keresik. Annak még nincs jele, hogy a kijárási korlátozások miatt a négy fal közé szoruló, távmunkában dolgozó érdeklődők felpezsdítenék a piacot, de a tavasszal amúgy is jellemző élénkülés részeként új vásárlói kör is kialakulhat a „lakáskaranténosokból”.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.