Elmarad a Mol osztaléka

Komoly költségcsökkentést hajt végre a Mol a kialakult helyzet miatt, ennek keretében a tavalyi évre tervezett osztalék kifizetése is elmarad. Az olajtársaság minderről a tőzsde honlapján tájékoztatta a befektetőket.

Fellegi Tamás Péter
2020. 04. 08. 12:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társaság hangsúlyozza: hetek óta készül arra, hogy szembenézzen a koronavírus-járvány kitörése okozta előre nem látott kihívásokkal. Az első intézkedések elsődleges célja a cég munkavállalói, ügyfelei és partnerei egészségének és biztonságának megőrzése volt – ez továbbra is a vállalat legfőbb prioritása. Alkalmazkodva a folyamatosan változó helyzethez, a MOL számos intézkedést tett és új megoldásokkal állt elő szó szerint nap mint nap azért, hogy csökkentse a fertőzés lehetőségét a munkavállalói és az ügyfelei körében.

Ezek a megelőző óvintézkedések mind a kiskereskedelmet, mind a finomítási, mind pedig a kutatás-termelési tevékenységet érintik, hiszen ezek között olyanok szerepelnek, mint a megfelelő távolságtartás, a magasabb fokú higiénia, ideértve a munkavállalóknak nyújtott védőfelszereléseket is, a vállalatcsoport üzemeiben és kitermelési területein megváltozott munkarend, a koronavírus-tesztek bevezetése a kulcsfontosságú működési területeken, valamint lehetőségekhez mérten a távoli munkavégzésre való átállás.

A MOL-csoport működési területén, a közép-kelet-európai országokban, a kormányok COVID-19 kapcsán bevezetett vészhelyzeti korlátozó intézkedései a gazdaságok működésének jelentős lelassulását eredményezték. Ez a vezetőségtől azonnali pénzügyi és működési intézkedések végrehajtását kívánta meg, nem csupán a jelenlegi helyzet csoportra gyakorolt hatásának enyhítése érdekében, hanem azért is, hogy a Mol a válságból erősebb szereplőként léphessen ki.

Az intézkedések közül a befektetőket, részvényeseket leginkább érintő lépés: az igazgatóság javasolja a 2019-es adózás utáni nyereség eredménytartalékba helyezését a tervezett osztalékfizetés helyett. Hozzáteszik, hogy amint a jelen helyzet normalizálódni látszik és a körülmények is engedik, az eredménytartalék felhasználható készpénzbeli osztalékfizetésre is, amennyiben a részvényesek is így döntenek.

Ugyancsak lényeges intézkedés az organikus beruházások szintjének jelentős csökkentése 2020-ban. Ezek értéke legalább 25 százalékkal lesz alacsonyabb, ami 1,5 milliárd dollár alatti érték, ellentétben az eredeti 1,9-2,1 milliárd dollár közötti célkitűzéssel. A beruházások értékének jelentős mértékű csökkentése a projektek egyesével történő felülvizsgálásának eredménye, valamint a nem létfontosságú beruházások elhalasztásának és a széleskörű lezárások következtében szűkülő ellátási láncoknak köszönhető. Ez utóbbi miatt elképzelhető, hogy a beruházások értéke még az újonnan becsült értéket sem éri majd el.

A működési költségeket is csökkenteni szeretné a cég: átfogó felülvizsgálat után fogják a lépéseket megtenni, jelentős megtakarításokat eredményezve már 2020-ban, a társaság készpénz megőrzési céljának támogatása érdekében.

A Mol a korábbi 2020-as EBITDA előrejelzését visszavonja, tekintettel a koronavírus-járvány bizonytalan hosszára és következményeire, a külső környezet extrém volatilitására és üzleteink kiszámíthatatlan keresleti környezetére. A cég hangsúlyozza, hogy célja a bőséges likviditás és pénzügyi mozgástér megőrzése. A Mol a 2020-as évet stabil pénzügyi helyzettel kezdte, és az ACG tranzakció lezárását követően is bőséges likviditással és nagyjából 2,0-2,5 milliárd dollárnyi készpénzzel, pénzeszközzel, és le nem hívott hitelkerettel fog rendelkezni. Ez lehetővé fogja tenni, hogy megbirkózzon a nehéz idők okozta kihívásokkal még egy hosszabbra nyúló válság esetén is, valamint, hogy megragadja a lehetőségeket, és felgyorsítsa tevékenységét a helyzet normalizálódását követően.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.