ELTE: újabb kétmilliárd forint az energiahatékonyság javítására

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) újabb 2 milliárd forintot fordíthat épületeinek energiahatékonysági fejlesztésére a kormány döntése alapján – közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 15. 14:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közleményben felidézték, hogy az ELTE 2018 őszén 320 millió forintos támogatást nyert el hasonló célokra, a jelenleg is zajló beruházás során az egyetem szombathelyi telephelyén korszerűsítik a nyílászárókat és a hőszigetelést. A mostani kormányhatározat ezt a 320 milliós keretet emelte meg 2 milliárd forinttal.

Kifejtették: az egyetem a többlettámogatás nagy részét a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar budapesti, Ecseri úti épületének energetikai modernizációjára fordítja, ahol szintén a hőszigetelés fejlesztése és a gépészeti berendezések cseréje lesz a fő feladat – ismertette a közlemény szerint Scheuer Gyula kancellár.

Kitértek arra is, hogy az ELTE épületeinek energiahatékonysági fejlesztése 2015-ben indult el, amikor összesen 850 millió forint támogatásból hét helyszínen, köztük Ferenciek terén álló Egyetemi Könyvtárban újították fel a fűtési rendszert és a nyílászárókat. A fejlesztés fontos mérföldköve volt a tavaly lezárult projekt, amelyben 5 milliárd forintért korszerűsítették többek között a Természettudományi, az Állam- és Jogtudományi, a Tanító- és Óvóképző, valamint Pedagógiai és Pszichológiai Kar épületeinek hőszigetelését és fűtési rendszereit. Ezen felül napelemeket helyeztek el a felújításban érintett épületeken, amelyekkel az egyetem energiára fordított költése 300 millió forinttal, szén-dioxid kibocsátása pedig 4600 tonnával csökkenhet éves szinten.

A keddi kormányhatározattal az ELTE energetikai beruházásainak volumene 6,1 milliárd forintról 8,1 milliárdra nőtt – ismertették.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.