Emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat és a magyar részvényekkel kapcsolatos hírek miatt is emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Forrás: MTI2019. 03. 18. 13:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután a nemzetközi befektetői hangulat kedvező, és két nagy magyar tőzsdei vállalattal kapcsolatban is pozitív hírek láttak napvilágot, emelkedésre számít a magyar piacon.

Szavai szerint az optimizmust erősítheti, hogy szlovén lapértesülések szerint az OTP jó áron megszerezheti a privatizáció alatt álló szlovén bankot. Emellett a Mol igazgatósága által javasolt osztalék is pozitív meglepetésnek számít, ami szintén emelkedést valószínűsít a hétfői nyitásban.

A Mol igazgatósága részvényenként 142,50 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után a részvényeseknek.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában kifejtette, kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a BÉT-en, miután pénteken tovább emelkedtek a nemzetközi részvényindexek, mialatt a hazai tőzsde zárva volt.

A vezető részvények közül jól szerepelhet az OTP, csütörtökön új történelmi csúcson zárt, így 12 500 forint környékére tehető a következő potenciális ellenállási szint – jegyezte meg az elemző. A Mol esetében 3 350 forintnál található fontos szint – tette hozzá. Várakozása szerint megpróbálkozhat az árfolyam e szint áttörésével.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 447,44 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 41 335,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,0 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 2,02 százalékkal 3328 forintra erősödött, 5,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,56 százalékkal 12 340 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 466,50 forintra csökkent, forgalma 516,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 5340 forintot ért, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.