Emelkedett a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 333,53 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 40 930,24 ponton zárt szerdán.

2019. 09. 18. 22:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a keddi negatív korrekció után valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: optimista hangulatban várja az esti amerikai kamatdöntést a hazai piac. A BÉT jó napot zárt közel 1 százalékos emelkedésével. Leginkább a Mol piacán látszottak vevők, a papír árfolyama elérte a háromezer forintot.

A magyar olajtársaság esetében leginkább annak örülhetnek, hogy egy alapvetően devizában működő vagy elszámoló vállalatnál a forint gyengülése mindenképpen pozitív hatással lehet az eredményre – jegyezte meg. Kiemelte továbbá, hogy a Magyar Telekom esetében új, 430 forint feletti árszint alakult ki.

A Mol 54 forinttal, 1,83 százalékkal 3000 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,47 százalékkal 12 750 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,93 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 89,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 18 forinttal, 0,37 százalékkal 4942 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4334,35 ponton zárt szerdán, ez 1,73 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.