Ennyi hosszú hétvégével számolhatunk jövőre

Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot. Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét.

Magyar Nemzet
2021. 05. 22. 16:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon pihenéssel, családi körben ünnepelve.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. Jövőre március 15. és mindenszentek kapcsán lesz indokolt a munkanapok átrendezése. Előbbi esetében március 14-ét a rá következő héten, március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét bő két héttel korábban, október 15-én, szombati napokon kell majd ledolgozni. A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz.

Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő beosztását: 2022-ben május elseje és október 23-a vasárnapra, augusztus 20-a pedig szombatra esik.

A borítókép forrása: unsplash.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.