Európa legnagyobb tűzijátéka lesz Szent István ünnepén

Az utazásokra szóló lemondások megálltak, és elindultak a foglalások a belföldi szállásokon.

2020. 05. 15. 12:24
null
Budapest, 2019. augusztus 20. Tûzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2019. augusztus 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május második hétvégéjén ízelítőt kaphattunk abból, milyen is volt a tavalyi év, a magyar emberek nagyon nagy számban keresték fel a Balatont, a különböző turisztikai desztinációkat, a péntek és a szombat szinte olyan volt, mint amilyennek lennie kell. Megtettük a második legfontosabb lépést is, nem haladunk túl gyorsan, de a biztonság, az óvatosság ilyenkor mindennél fontosabb, minden intézkedés meghozatalakor ezt figyelembe kell venni – mondta Guller Zoltán szombati podcastjában.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója jelezte, hogy a márciusi törés után május elején paradigmaváltás történt, a vidéki korlátozások enyhítésének miniszterelnöki bejelentése után az utazásokra szóló lemondások megálltak, és elindultak a foglalások a belföldi szállásokon. – Szépen, lassan halad a turizmusban az újraépülés. Júniusban 20-25 százalék körül alakulhat a szálláshelyek töltöttsége, júliusban 50 százalékos, augusztusban 60 százalékos töltöttséget várunk, ezek jó számok – fogalmazott.

A külföldi turistákkal kapcsolatban elmondta, hogy a határon túlról érkező szobafoglalások aránya is nő, ám, hogy el is tudjanak jönni hozzánk, ahhoz a határok megnyitása is szükséges. – Eddig mindenki, a szolgáltatók és a vendégek jól vizsgáztak, továbbra is fő a biztonság. Azonban láttam én is olyat, hogy például egy fagylaltozónál a vendégek nem tartották a másfél méteres távolságot. Nagyon kérek mindenkit, hiszen a turizmus újraépülése közös érdekünk, hogy tartsa be a szabályokat – emelte ki Guller Zoltán.

Utalványos lehetőség

Az ügynökség vezetője kitért az unió friss állásfoglalása kapcsán arra is, hogy régen vártak a kedvező döntésre. Mint mondta, nagyon fontos szereplői a magyar turizmusnak az utazási irodák, amelyek olyan helyzetbe kerültek, amelyre megoldást kellett találni. Vázolta, hogy a szokásos eljárás szerint az irodák előlegeket vettek át a lefoglalt utakra az utasoktól, vagyis a fogyasztóktól, amit az utazás meghiúsulása esetén 14 napon belül vissza kell fizetni. Szavai szerint nagyon fontos része a kiutazó turizmusnak az utazási irodák ezerszereplős piaca, amelynek nehézséget okoz a visszafizetési kötelezettség, gazdasági érdekeit sérti, azonban ezzel szemben az ügyfél áll, vagyis fogyasztóvédelmi helyzetbe kerültek a vállalkozások.

– A magyar kormány amiatt, nehogy igazságtalan döntést hozzon, amely nem szolgálja jól az érdekeket, úgy döntött, hogy megvárja, amíg az Európai Bizottság állást foglal a kérdésben, egy németországi indítvány nyomán. Több európai ország az elmúlt hónapokban egy később beváltható vouchert ad a pénz helyett, nincsenek összhangban a tagállamok gyakorlatai, összeurópai megoldás kell. Az Európai Bizottság a napokban egy olyan állásfoglalást adott ki, amely lehetőséget ad az utazási irodáknak, hogy vouchert, utalványt bocsássanak ki, de ha a fogyasztó, az utas ezt nem akarja, akkor vissza kell neki adni az előleget – ismertette Guller Zoltán.

Európa legnagyobb tűzijátéka

Augusztus 20. Magyarország születésnapja. Ez egy olyan nap, amikor arra emlékezhetünk, hogy egy olyan országban élhetünk, amelyet több mint ezer évvel ezelőtt alapítottak. Ez talán az egyik, ha nem a legfontosabb állami ünnep. Arra készülünk, hogy ebben az évben is megtartjuk a tűzijátékot, augusztus 20-án megrendezzük Európa legnagyobb tűzijátékát, amelynek helyszíne hagyományos módon Budapest Duna-partja több mint négy kilométer hosszan – jelentette be. Hozzáfűzte, hogy a megelőző napon, illetve a tűzijáték után is számos programmal várják a magyarokat, hogy együtt ünnepeljék az ország születésnapját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.