Felrobbant az új lakások piaca július első felében

Magyar Nemzet
2019. 07. 17. 18:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július első két hetében országszerte 46 százalékkal több újlakás-hirdetés volt, mint egy évvel korábban – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb újlakás-piaci elemzéséből.

Kiugró emelkedés látható a községekben, ahol jú­lius közepére egy év alatt 146 százalékkal közel ötszázra nőtt az újlakás-hirdetések száma – jelezte Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. Budapesten 29 százalékos növekedés történt, így több mint háromezer hirdetésben kínáltak új lakásokat, a megyei jogú városokban pedig 44 százalékkal fokozódott a kínálat július első felében, ez 856 hirdetést jelentett. A szakember hozzátette: a társasházak esetében a beruházók csak a típuslakásokat hirdetik meg, így a valós kínálat jóval nagyobb lehet.

Az első negyedévben országos átlagban 3,7 megépült új lakás jutott tízezer lakosra, ennél jobb eredményt csak Győr-Moson-Sopron, Pest, Veszprém és Fejér megye mellett Budapest ért el. Drágulást is megfigyeltek: az új lakások Budapesten 19 százalékkal, a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban pedig a kínálati árakhoz képest húsz százalékkal lettek drágábbak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.