Felszín alatt vezetnék a városi vasutat

Elfogadta Óbuda képviselő-testülete a VEKE először lapunkban ismertetett javaslatát a szentendrei HÉV pályájának kéreg alá vezetéséről. A városi vasútvonalak rendkívül hatékony közlekedési eszközök, azonban azokat a városrészeket, amelyeken áthaladnak, gyakran hátrányosan érinti a jelenlétük. Az effajta konfliktusokat eredményesen oldja fel a VEKE által javasolt megoldás.

2019. 10. 05. 6:45
null
Az észak felé haladó, kötöttpályás jármű néhány megállója már rég az aluljárók szintjén helyezkedik el Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyhangúlag támogatta Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának képviselő-testülete a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatának a megvalósítását. A felvetés lapunk szeptember 17-i számában jelent meg, ebben részletezte az egyesület az Óbuda északi részét, Rómaifürdő, Csillaghegy és Békásmegyer életét érintő megoldást a HÉV nyomvonalának megváltoztatásáról és kéregbe helyezéséről.

Dorner Lajos, a VEKE elnöke azt közölte, hogy a képviselő-testület húsz igen szavazattal egyhangúlag fogadta el a határozati javaslatot. Eszerint a testület támogatja a VEKE-nek a H5-ös HÉV nyomvonalának jövőbeni fejlesztésére vonatkozó anyagát, azt a kerület és a kerületi lakosság érdekében feltétlenül megvalósítandónak tartja, és a továbbiakban a testület saját javaslataként jegyzi.

Az észak felé haladó, kötöttpályás jármű néhány megállója már rég az aluljárók szintjén helyezkedik el
Fotó: Bach Máté

A polgármester a kormányhoz fordul annak érdekében, hogy a H5-ös HÉV fejlesztésével kapcsolatos, hamarosan kiírandó megvalósíthatósági tanulmányok, engedélyezési és kiviteli tervek a kerület javaslatának figyelembevételével készüljenek el. A VEKE elképzelésének a lényege, hogy Békásmegyer és a Határ út között a föld alá bújtatják a szentendrei helyiérdekű vasút pályáját.

Utóbbi Békásmegyer után süllyed majd a térszint alá, és a Pünkösdfürdő utcai átjárót már alulról keresztezi. Egészen a Szent István utca vonaláig úgynevezett „nyitott U” keretben halad, onnantól pedig klasszikus kéregvezetésben, azaz fedett alagútként egészen a Határ útig. Innen a vonal ismét a felszínre emelkedik, így éri el a jelenlegi Rómaifürdő megállót.

A kéregvezetés miatt egyetlen új megállót kell építeni, Csillaghegy a jelenlegi helyéről néhány száz méterrel arrébb kerülne. Az elővárosi és a városon belüli vasút a világ számos nagyvárosában hatékony eszköz a közúti járműforgalom csillapítására és a kiszámítható célba érésre, azonban a közúttól elválasztott vasúti pálya számos hátránnyal is jár az érintett területek lakói számára.

A vasúti pályán nem lehet akárhol átkelni sem gyalogosan, sem járművel, és a közúti átkelők kiemelten balesetveszélyes csomópontok.

A vasúti járművek gyakran zajosak, emellett rezgésükkel zavarják és a dízelmozdonyok szennyezik is a környezetet. Mindezek miatt a sűrűn lakott területeken alkalmazzák a föld alá süllyesztést, illetve a lefedést, felülépítést.

Budapesten korábban szóba került a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti vasúti vágányok lefedése, felülépítése is, továbbá az így nyert terület parkosítása. Úgy tervezték, hogy a vágányhálózatot másfél kilométer hosszan, a Dózsa György úttól egészen az ­Eiffel-csarnokig fednék le, megközelítőleg 20 hektárnyi területen.

Hasonló megoldásokat több európai nagyvárosban megvalósítottak már, a lefedett vágányok felett parkot, sportpályákat, játszóteret létesítettek, amely így nem elválasztja a vasútvonal menti városrészeket, hanem összeköti.

Együttműködik a MÁV és az áramszolgáltató

Megállapodott a MÁV az MVM-csoporttal arról, hogy az európai uniós kötelezettségek teljesítése, a nemzetgazdaság erősítése, valamint a környezet- és természetvédelmi célok megvalósításának előmozdítása érdekében a jövőben egymással stratégiailag együttműködnek. A megállapodást Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével. A kontraktus célja a jelenlegi együttműködés bővítése az innováció és kutatás-fejlesztés, a szakemberképzés, valamint a villamosenergia-szolgáltatások területén. A két cégcsoport közösen vesz részt a helyi közösségek fejlesztésében, különös tekintettel az oktatásra, a kulturális életre, a környezetvédelemre, illetve a sporttevékenységre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.