Fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte az áramszolgáltató cég

A már többségiben német tulajdonú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében mintegy 700 ezer lakossági és ipari fogyasztót árammal ellátó Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, 1894-ben gyulladtak fel a villanyvilágítás első fényei Észak-Magyarországon; a jubileum alkalmából kedden ünnepséget tartott a cég Miskolcon.

Forrás: MTI2019. 05. 21. 19:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eseményen Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a villamosítás megindítása annak idején a kor internete volt, olyan jelentőséggel bírt.

Az államtitkár elmondta: az új energia stratégia középpontjában a fogyasztók állnak, ezért a kormány minden támogatást megad a szolgáltatóknak. Megjegyezte, hogy az Elmű-Émász csoport élt először azzal a tavaly év végén elfogadott törvénymódosítás adta lehetőséggel, hogy a villanyóra adatait mobiltelefonnal készített fotón is beküldhetik a fogyasztók az erre fejlesztett applikáción keresztül.

Hozzátette: a szakminisztérium dolgozik az úgynevezett okos mérés háztartási alkalmazásának megvalósításán is, amellyel a mostaninál jóval kedvezőbb tarifák is elérhetők lesznek.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kormány elkötelezett az energiafogyasztók terheinek csökkentésében, a szolgáltatókkal együttműködve sikerült elérni, hogy a magyarországi háztartásokban a villamos energia ára Európában az egyik legalacsonyabb. Elmondta azt is, a kormány ösztönzi és támogatja a megújuló energia- és a napelemes energia-termelést, valamint a villamos meghajtású járművek üzembe állítását.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatósági elnöke a rendezvényen azt mondta, hogy a társaság és Miskolc, illetve az észak-magyarországi régió története szorosan összefonódik, együtt élték át az elmúlt 125 év minden változását. Hangsúlyozta: törekszenek a régió jövőjének fejlesztésére is. Megemlítette, hogy szakmai szervezetekkel együttműködve dolgoznak a villanyszerelők szakmai képzésének megújításán, és a társaság új oktatóközpontot létesít.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.