Fiatalok az öreg cápák között

2019. 04. 11. 13:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Statisztikák szerint tavaly több társas vállalkozás szűnt meg, mint a megelőző évben, annál többen kezdtek viszont egyénileg valamilyen vállalkozásba. Kezdő vállalkozóként persze számos buktató húzhatja keresztbe a startupos vagy újonc mikrocég számításait, ezért jó, ha figyelembe veszi az évtizedes tapasztalattal bíró „öregek”, az úgynevezett pénzügyi cápák tanácsait.

A vállalkozói lét olyan, mint egy repülőgép irányítása: számos funkciót kell egy időben vezérelni, amelyek egyformán fontosak. A repülő csak akkor tud felszállni, ha valamennyi funkció megfelelően működik – derült ki a Cápák között üzleti műsor befektetőinek beszélgetéséből. A K&H Bank a kezdő hazai vállalkozók mentoraként összegyűjtötte a legjellemzőbb hibákat, hogy a bátrak ne csak beindítsák a saját gépüket, de repülni is tudjanak vele.

Nemcsak a szülők elfogultak a gyermekükkel, gyakran a cégek is olyannyira saját magukra fókuszálnak, hogy eközben elfogultságuk miatt nem reálisan ítélik meg a vállalkozásuk értékét. Ez fájó csalódáshoz vezethet. Főként a fejlesztést igénylő termékeknél jellemző, hogy aki már hosszú hónapok vagy évek óta egy adott probléma megoldására fókuszál, gyakran éppen emiatt nem veszi észre a megoldást.

A cápák szerint ezenkívül nem érdemes elaprózni magunkat, vagyis ne akarjunk egyszerre túl sok mindennel foglalkozni. Sokkal nagyobb értéke van ugyanis annak, ha egyvalamit csinálunk igazán jól, mint ha több közepesen gyengét. A kis cégeknél kezdetben tipikusan egy kézben vannak a vállalkozás ügyei, ám később előfordulhat, hogy az ügyvezetőnek szüksége van szakemberek közreműködésére a működtetéshez. Ha akad olyan tanácsadó, aki jobban ért például a gazdasági, a jogi, a pénzügyi, a technológiai, a kereskedelmi vagy épp a marketinges szakterülethez, az alapító-ötletgazda ne legyen rest bevonni őt is a munkába, így végig arra koncentrálhat, amihez a legjobban ért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.