Forgalmasan indult a május a Bahartnál

Szántódi és a tihanyi rév között egy nap alatt csaknem nyolcezren utaztak, az átkelő hajók együttesen 2500 személygépkocsit szállítottak.

2021. 05. 06. 7:45
null
Fotó: Andras Eberling
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem 15 ezer utas vette igénybe a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. szolgáltatásait az első májusi hétvégén, a településeket összekötő menetrendi járatokon és a sétahajókon május 1-jén és 2-án összesen 4400-an utaztak.

A legnagyobb forgalom Fonyód és Badacsony között volt, a két nap alatt együttesen 3500 utast szállították a hajózási cég katamaránjai

– áll a hajózási társaság friss közleményében. A Bahart beszámolója szerint május első hétvégéjén, az anyák napi ünnep és több, járvány miatti korlátozás lazulása mellett rekordot döntött a kompközlekedés.

Május 1-jén a szántódi és a tihanyi rév között csaknem nyolcezren utaztak, kilencszáza a kerékpárjukat is magukkal vitték, az átkelő hajók együttesen 2500 személygépkocsit szállítottak a két tóparti nyaralóváros között. A vasárnapi forgalommal együtt pedig már megközelítően tízezer személy és 3500 gépjármű vette igénybe a kompokat.

Május 22-én ünneplik a balatoni hajózás 175. évfordulóját, amelyre a Bahart látványos eseményekkel és felújított hajókkal készül
Fotó: Éberling András

A következő hétvége, amelyen ugyancsak jelentős forgalommal kalkulál a közlekedési társaság, május 22-én és 23-án várható, ugyanis 22-én ünneplik a balatoni hajózás 175. évfordulóját, amelyre a Bahart látványos eseményekkel és felújított hajókkal várja az érdeklődőket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.