György László: Az első kanyarban már megelőztük a régiót

„Idén a magyar lehet a legmagasabb beruházási ráta az Európai Unióban” – írta Facebook-posztjában az államtitkár.

Magyar Nemzet
2021. 05. 10. 16:30
null
Az államtitkár hangsúlyozta: a bajban lévő ágazatok szereplőinek ezután is sok segítséget ad a kormány Fotó: Vogt Gergely Forrás: Vogt Gergely
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag” – írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a közösségi oldalán. Felidézte, hogy a régió 16 országában működő német külkereskedelmi kamarák, képviseletek felmérést végeztek a gazdaság helyzetéről és kilátásairól.

Fotó: Makronóm Intézet/DUIHK

Kiemelte, hogy a munkahelyek bővítésével és az új beruházásokkal kapcsolatban a német cégek Magyarországon derűlátóbbak, és nagyobb tervekkel tekintenek a jövőbe. Ez megerősíteni látszik azt a várakozást, hogy idén a magyar lehet a legmagasabb beruházási ráta az Európai Unióban.

György László hangsúlyozta, Magyarország a válságkezelésre beruházásösztönzési feladatként tekintett, így a válságévben is 28 százalékos szinten őrizte meg a magyar beruházási rátát, ami a harmadik legmagasabbnak számított az Európai Unióban.

„Ez azt jelenti, hogy a régióban a magyar gazdaság tud a leggyorsabban védekezésből támadásba váltani a térségben működő német cégek szerint. Ezért a magyar gazdaság újraindítása az itt működő külföldi és hazai cégekkel közösen gyorsabban, erőteljesebben mehet végbe, mint a térség többi országában” – írta az ITM államtitkára.

Megemlítette, nemcsak a német cégek látják így, a Capital Economics londoni elemzői is azt várják, hogy a magyar gazdaság kilábalása várhatóan előbb indul, mint a többi közép-európai EU-gazdaságé. Ők 2022-re nem mellesleg hatszázalékos magyar növekedést várnak. Olyan nagy szám ez, amire nem volt példa a rendszerváltoztatás óta.

György László úgy fogalmazott: „Azon dolgozunk, hogy azok a cégek, amelyek a magyar gazdaság helyzetét jobbnak vélik a régiós átlagnál, képesek legyenek ténylegesen megvalósítani a régiós átlagnál ambiciózusabb beruházási és foglalkoztatási terveiket, mert ez szolgálja a hazai munkavállalók érdekeit és a magyar családok megélhetésének biztonságát.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.