Hatalmas volt az érdeklődés a településfásítási program iránt

A fák ültetésével hívnák fel a figyelmet a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira.

Forrás: MTI2020. 07. 16. 16:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén júniusban indult az Agrárminisztérium (AM) településfásítási programja, a tízezer főnél kisebb települések összesen 12 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen. Az érdeklődés hatalmas volt, néhány nap alatt 472 település jutott idén őszi, valamint jövő tavaszi ültetésű fához. A kezdeményezés célja, hogy a fák ültetésével hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira, ami a magángazdálkodók és az önkormányzatok számára egyaránt elérhető – közölte az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye.

A településfásítási program a magyar kistelepüléseknek komplex fásítási csomagot kínált ingyenesen. A 12 ezer darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzsátmérőjű, 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfa mellett a program a szállítás és az ültetéshez szükséges szakmai segítség költségeit is finanszírozza. Utóbbi biztosítékot nyújt, hogy minden fa jól hasznosuljon és túlélje a kiültetést követő időszakot. Emellett minden fához húsz liter, összesen háromezer zsák mulcsot, 12 ezer favédő rácsot, 36 ezer karót és mintegy ötszáz madárodút is biztosít a kistelepülések eredményes fásításához a tárca.

A nyertesen pályázó kistelepülések 19 fafaj közül igényelhettek, például berkenyét, ezüsthársat, fehér epret, díszalmát és díszkörtét, hegyi juhart, platánt vagy magas kőrist. A fajok összeállításának fő szempontjai a belterületi körülmények jó tűrőképessége és a kifejlett fák településesztétikai alkalmassága volt. A sorfákat a települések közösségi eseményeken ültetik el 2020 őszén és 2021 tavaszán, a programot lebonyolító szakemberek pedig gondoskodnak a fák neveléséről és fenntartásáról.

Az ország mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres igénylések, amelyek közel fele ezer lakosúnál kisebb település, ezen belül is közel ötven település kétszáz fő alatti. A legtöbb sikeres település, összesen 49 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, a legkisebb lélekszámmal Debréte, legnagyobb lakossággal pedig Edelény rendelkezik.

A települések zöldítése mellett a Vidékfejlesztési programból támogatott kezdeményezés kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitva álló erdőtelepítési pályázati lehetőségekre. A településfásítás igazi zöldmegoldásként prospektusok és egyéb egyszer használatos szóróanyagok helyett tényleges faültetésekkel irányítja rá a figyelmet az erdők gyarapításának fontosságára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.