Helyreáll a magyarországi autóipar a németek szerint

Optimizmusra okot adó fejlemények zajlanak a magyar autóiparban: a legnagyobb német jármű- és alkatrészgyártókat kiszolgáló gyártástechnológiai cég várakozásai szerint év végére megismétli tavalyi árbevételét.

2020. 07. 21. 19:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyárleállások, majd a részleges újraindulások után magához tért a magyarországi autóipar. Ez derül ki a stuttgarti központú Leadec, az autó- és gyáripar vezető technikai szolgáltatójának a jelentéséből. A cég, amely a gyárkapukon belül folytatja a tevékenységét, ezért közvetlen tapasztalata van az autóipar folyamatairól, arra számít, hogy az év végére megismétli tavalyi árbevételét, holott a tavalyi év kiemelkedő volt ebből a szempontból a számára.

Az értékesítésének 2019-ben a megelőző évhez, 2018-hoz képest 14 százalékos növelésével 8,7 milliárd forintos árbevételt ért el a Leadec. Az adózás utáni eredmény is pozitív, amelyhez egyebek között hozzájárultak a korábban végrehajtott átfogó technológiai és informatikai beruházások is. A Leadec Kft. szolgáltatásai az elektromos rendszerek kivitelezésétől a karbantartáson keresztül az üzemen belüli logisztikai szolgáltatásokig terjednek. A társaság 2019-ben telephelyeinek számát a győri, kecskeméti, szentgotthárdi, szombathelyi és miskolci mellett a Makláron alapított hatodikkal bővítette. A gyarapodó feladatok ellátása érdekében a cég 20 százalékkal növelte munkavállalóinak létszámát.

Az ügyvezető igazgató kitért arra, hogy a Covid–19-járvány a Leadec Kft.-t is erőteljesen érintette. A vállalat létszámának mintegy harmada állásidőre kényszerült, 10 százaléka otthonról, vagy otthoni készültségben végezte munkáját. Szakembereinek megőrzése érdekében a cég sikerrel vett rész munkahelyvédelmi pályázatokon, amelyeken eddig összesen 45 millió forint támogatást kapott. Dákai Ferenc ügyvezető igazgató azt mondta, hogy a gazdasági környezet lassú élénkülése és az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján 2020-ra a tavalyihoz hasonlóan sikeres évet vár. Emellett a járvány kedvezőtlen hatásai ellenére a nemzetközi Leadec-csoport Győrben megkezdte a nemzetközi szolgáltató központjának létrehozását, amely az első győri SSC lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.