Hét bő esztendő

2019. 05. 15. 16:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztelt kivitelező úr!

Mivel hónapok óta nem válaszolt a megkeresésemre, érdeklődnék, hogy számíthatok-e a még a tavaly év végén ígért árajánlatra. Persze tudom, hogy „nagyon dolgoznak” több házon is, de azt gondoltam, mostanra talán felszabadult annyi ideje, hogy legalább egy rövid választ küld.

Tudja, telnek a hónapok, és szeretném tudni, tervezhetek-e önnel. Emlékszik talán, hogy hívtam már vagy tucatszor, írtam önnek nemegyszer, de még egy kurta válaszra sem méltatott. Értem én, hogy a sok munka mellett nem ér rá árajánlatot összeállítani, nem tudja felvenni a telefont, nincs módja megválaszolni egy levelet.

Érteni vélem azt is, hogy fontosabb elfoglaltsága van annál, mintsem számolgasson, tervezgessen, hiszen munka így is, úgy is adódik. De talán azt is megfontolhatná, hogy a világ rendje az, hogy hét bő esztendő után jön a hét szűk esztendő.

Most én meg az a többtucatnyi válasz nélkül hagyott ügyfél rágja a körmét, de aztán ön is vakarhatja majd a fejét, hogy mi lesz, amikor a rossz híre megelőzi. Természetesen azt is megértem, hogy az emberei kimentek külföldre, és csak a szezon végén térnek vissza. De azt már nem értem, hogy ezt miért több hónappal az első beszélgetésünk, majd számtalan hívás után közli csak velem. Biztos jó oka volt rá.

Tisztelt kivitelező úr!

Továbbra is várom az ajánlatát, nem értem, miért nem küldte. Eszembe jutott ugyan az a múltkori megjegyzése a telefonban, hogy milyen macerás a hitel, a csokról nem is beszélve.

Mindig van benne csúszás, mindig adódnak problémák – ugye, valami ilyesmit említett? Igen, most már tisztán emlékszem, azt is mondta, hogy csak készpénzes megrendelőkkel dolgozik. Csábító gondolat lenne mindezt összekötni azzal, hogy nem küldött árajánlatot. Nyugtasson meg, kérem: ugye nem erről van szó?

Tisztelt kivitelező úr!

Köszönöm, hogy elküldte az árajánlatot, még akkor is, ha ez nem egészen az, amit vártam. Generálkivitelezőt keresek a családi házunk építéséhez, nem kőművesajánlatot kértem.

Tudom, említett valami olyasmit, hogy majd hívja a barátját az ácsmunkára és van egy gépész ismerőse is, de az árajánlat nagyságából elsőre nem úgy tűnt, hogy az csak a ház egy részére vonatkozik.

Azt sem igazán értem, miért egészen más tételeket használt, amikor konkrét árazatlan költségvetés-kiírást küldtem önnek. Csak remélni tudom, nem azért, hogy összehasonlíthatatlan legyen.

Azt a csúnya gondolatot pedig – Isten látja lelkemet – elhessegetem magamtól, hogy át akarna verni!

Tisztelt kivitelező úr!

Tudja, nagyon vártam az ajánlatát, hiszen a tervezőink csupa jót mondtak önökről. Hogy ilyen szépen dolgoznak, hogy olyan jól értik a dolgukat. Számoltam önökkel, még ha fél évembe is került. De hát erre?!

Tudja, csak a jólneveltség akadályoz meg benne, hogy ne használjak a pofátlanságnál erősebb kifejezést. Tudom, nem jótékonysági intézményhez fordultam.

De talán túlságosan is nyeregben érezte magát, azért fogott ilyen vastagon a ceruzája.

Remélem, tiszta a lelkiismerete, miután azt a sok nullát leírta a dokumentum végére.

Maradok tisztelettel:

Pintér Balázs

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.