Hőségriadó

2019. 07. 10. 13:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Míg korábban egyértelműen hódított a déli tájolás, mára a vásárlók egy része, félve a mind nagyobb nyári hőségtől, alaposabban átgondolja a csak délre tájolt lakások vásárlását” – ezt Valkó Dávid, az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője fejtegette a minap. Fontos, mégis ritkán tárgyalt szempontra mutatott rá ezzel.

Az ugyanis már szinte közhelyszámba megy, hogy változik az éghajlat: hetekig tartó hőségriadók, egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények a jelei ennek. Újonnan épülő lakásban vagy házban már alapfelszerelés a légkondicionáló – nem véletlen, hogy évek óta nem hosszú, sötét, hideg téli napokon, hanem a nyári hőségben dönt csúcsokat az áramfogyasztás. A saját bőrünkön érezhető változásokat azonban még mindig nem kötjük össze azzal, hogy mindez az épületeknél, a lakóházak tervezésénél is szempont legyen. Úgy tűnik, sokkal könnyebb berakni egy légkondit, mint figyelni a tájolásra, az árnyékokra, a hőt tartó építészeti megoldásokra.

Tervezésnél ugyanis már régóta szinte kizárólagos hívószó a hőszigetelés. Sőt a minél vastagabb hőszigetelés. Ez arra persze jó lehet, hogy spóroljunk a fűtésszámlán. Csakhogy amikor februárban húsz fokot mutat a hőmérő, nyáron viszont elalélunk a lakásban a fullasztó melegtől, nem biztos, hogy ez a legfontosabb. Ami télen jó, semmit nem ér nyáron. Akármilyen vastagon „bugyoláljuk be” a házat, attól az nyáron meleg lesz, ha más tényezők nincsenek figyelembe véve. Például a tájolás alapos átgondolása, hogy nem papírvékony, hőt alig tartó anyagokból építkezünk, vagy hogy nem vágjuk ki a ház körül a hűs árnyat adó fákat.

Ha a saját tapasztalatának sem hisz valaki, érdemes megnéznie az Országos Meteorológiai Szolgálat klímamodellezését. Eszerint századunk közepére 1-2 Celsius-fokos, a század végére akár 3-4 fokos felmelegedés várható – nem a távoli Afrikában, hanem itt, a Kárpát-medencében. Még elgondolkodtatóbb, hogy egyre kevesebb fagyos nap lesz, vagyis olyan időszak, amikor a napi minimum-hőmérséklet nulla fok alá esik.

Régi olasz kisvárosok építészetén tanulmányozható igazán, mit jelent forró, mediterrán vidéken lakóházat építeni. Vastag kőfalak, a kicsiny ablakok előtt méretes zsalugáterek vagy spaletták. A háznak ugyanis a hőt kell tartania: a téli, tavaszi hűvösséget a nyári forróság idejére, majd a nyár végi hőt minél tovább az ősz során. Hja, botor ­európai elődeink még mit sem tudtak a műanyag hőszigetelés áldásos hatásairól. Ehhez képest mi dívik ma hazánkban? Óriási üvegfelületek, lapos tetők, vékony falakra pakolt több tíz centiméteres hőszigetelések, „útban lévő”, „nem olyan szép” fák kivágása. Közben a zsalugáter ódivatúnak, megmosolyogtatónak számít. Modern megoldás persze van lapos tetőnél is hőszivattyús, elektromos vezérlésű szellőztetőrendszer képében – súlyos milliókért.

Az ingatlanszakértő szerint nem kizárt, hogy az érzékelhető klímaváltozás hatására a jövő slágere inkább az északi tájolású, naptól védettebb, árnyékos lakás lesz. És talán az is, hogy az olykor őrült mód zajló szigetelés mellett a hagyományos építészeti tudásunkat is felelevenítjük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.