Így ajánljuk fel adónk 1+1 százalékát a járvány idején

Több tízmilliárd forintot ajánlhatnak fel az idén az adófizetők a civil szervezeteknek és az egyházaknak – mondta Tállai András, a PM parlamenti államtitkára.

Forrás: MTI2021. 03. 28. 10:01
null
Nagyon megviseli az állatokat, ha a gazdájuk megunja őket Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Több tízmilliárd forintos összeget ajánlhat fel idén több mint négy és fél millió adófizető egy százalék formájában a civil szervezeteknek és az egyházi szférának, a felajánlás a járványhelyzetben még fontosabb, mint máskor – mondta Tállai András.

Az adófelajánlásoknak a koronavírus-válságban megnőtt a jelentőségük, hiszen a járvány a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte.

– Ezért most azoknak is érdemes rendelkezniük az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették

– hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Megjegyezte, hogy az adóhivatali adatok szerint javuló tendencia érvényesül, 2020-ban öt százalékkal többen – mintegy 2,2 millióan – rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint az előző évben.

Tavaly összesen 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek. Legtöbben a gyermekek fejlődésére és gyógyítására, vagy az állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát.

Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-ig lehet rendelkezni. A nyilatkozatokat számos módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz:

  • a legegyszerűbben az e-szja rendszerében néhány kattintással kitöltve,
  • de lehet (a 20EGYSZA) lapon a postán keresztül vagy akár személyesen is, illetve
  • a munkáltatók is összegyűjthetik dolgozóik nyilatkozatait; ha a munkavállaló ezt választja, akkor május 10-ig az előírásoknak megfelelő, lezárt borítékot át kell adnia a munkáltatónak.
  • Sokan az állatmenhelyeknek, illetve egyházaknak, gyermekek fejlődését segítő szervezeteknek juttatják el a felajánlható összeget
    Fotó: Mirkó István

    – A tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek – szögezte le az államtitkár.

    Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak.

    – A kiemelt költségvetési előirányzat számára és a civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – húzta alá Tállai András, hozzátéve, hogy ebben segít az adóhivatal is, hiszen a honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.