Intelligens olvasógépet fejleszt egy startup

Magyar Nemzet
2019. 10. 10. 16:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Labs 2,5 millió euró kockázatitőke-­befektetés befogadásáról írt alá megállapodást. A magyar tulajdonú ­startup közlése szerint a befektetést a Lead ­Ventures, valamint az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő biztosítja. Az összeg a piaci pozí­ciók megerősítése mellett termékfejlesztésre szolgál – írták. A cég ügyvezetője közölte, hogy elsősorban a szöveges válaszok elemzésére épülő szoftverüket bővítik a befektetésből, a fogyasztói visszajelzésekhez igazodva. Szekeres Péter arra számít, hogy a Neticle Labs régiós szinten is meghatározó vállalatként erősödhet tovább, és további forrásbevonást követően létszámában is bővülhet. ­Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója azzal indokolta a befektetést, hogy a ­Neticle Labs nyelvfeldolgozó technológiája piacképes és készen áll a további terjeszkedésre – írja az MTI.

A Neticle Technologies Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben majdnem 99 millió forint, tavaly 77 millió forint árbevételt ért el. Adózott eredménye ugyanakkor 2018-ban megközelítette a 21 millió forintot, miközben egy évvel korábban még 29 millió forint veszteséggel zárt. Szolgáltatásai Magyarország mellett Ausztriá­ban, Bulgáriában, Grúziában, Lengyelországban, Németországban, Romá­niá­ban, Oroszországban és Ukrajnában érhetők el – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.