Ismét a Holdra készül az űrstartup

A holdra szállás ötvenedik évfordulóján a magyar startup, a Puli Space megemlékezik az eseményről egy tudományos rendezvényen, és bemutatja, milyen eszközöket tud elküldeni a Holdra a következő űrutazás alkalmával.

Magyar Nemzet
2019. 07. 18. 16:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új üzleti lehetőségek nyílhatnak, ugyanis beindulhat az úgynevezett ciszlunáris gazdaság, vagyis a Hold és a Föld közötti térségben zajló kereskedelem – közölte a Puli Space magyar űrprojekt vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában. Pacher Tibor azt mondta, hogy az emberiség találhat olyan nyersanyagot a Holdon, amely hasznos a Földön. Úgy vélekedett, hogy égi kísérőnk még tartogat meglepetéseket, nagyon keveset tudunk ugyanis a felszínéről.

Az űrprojekt vezetője azt hangoztatta, hogy indokolt volna bázist létesíteni a Holdon, amelyen tudományos munkát lehetne végezni. Egyrészt teljes csendben dolgozhatnának ott rádióteleszkópok, másrészt a Hold jó teszthelyszínként szolgálhat az emberiség nagy vágyához, hogy eljusson a Marsra. Pacher Tibor úgy vélekedett, hogy bár a robotok olcsóbban végeznek felderítést, és sok feladatot végre tudnak hajtani, mindig szükség lesz emberekre az űrkutatásban.

Mint ismert, idén lesz 50 éve, hogy az Apollo–11 Holdra szállt. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Be Smart! versenyének egyik nyertese, a magyar űreszközt fejlesztő Puli Space Technologies vasárnap délután a margitszigeti Holdudvarban rendez nemzetközi konferenciát az évforduló megünneplésére. A rendezvény sokkal többnek ígérkezik, mint múltidézés: a hangsúly az egyre nagyobb teret nyerő holdi robotikus felderítő expedíciókon lesz.

A kép előterében a Puli Space híres roverje
Fotó: MTI/OeWF/Katja Zanella-Kux

Bemutatják az új technológiai és üzleti elképzeléseket: mi várható a következő néhány évben, és milyen lehetőségekre számíthatunk a következő fél évszázadban a ciszlunáris gazdaságban. Az űrügynökségek tervei mellett a magánkezdeményezésekről és PPP-projektekről is szó esik majd. Aktív, a jelent és a jövőt formáló pia­ci szereplők beszélnek tapasztalataik­ról, terveikről, és szó esik a projektek inspiráló, ismeretterjesztő szerepéről is. A részletes program a backtothemoon.pulispace.com oldalon található, regisztrálni itt lehet.

A Puli egyébként jó úton van afelé, hogy valóban eljusson a Holdra: partnerük, az Astrobotic 79,5 millió dolláros megbízást kapott a NASA-tól. Ez azt jelenti, hogy az Astrobotic záros határidőn belül le fogja zárni a missziós tervet, és a projekt fejlesztőinek is meg kell mondania, mit tud feltenni technikailag és anyagilag a leszállóegységre. A magyar startup addig is nagy erőkkel keresi a támogatókat a Holdra küldendő első magyar űreszközhöz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.